Keseredő gyümölcsök

Géppuskaropogásszerű egymásutánban ítélték el a napokban Izraelt az ENSZ szervezetei, majd az arab országok kairói csúcskonferenciája. A legsúlyosabb bírálat a világszervezet genfi székhelyű emberjogi bizottságáé volt, amely emberiség elleni és háborús bűnök miatt ítélte el a közel-keleti államot, valamint a helyzet kivizsgálására és a további erőszakos cselekmények megakadályozására szakértők helyszínre küldését határozta el. New Yorkban az ENSZ közgyűlése – a Biztonsági Tanács egyhangú elítélését követően – 92:6 arányban hozott határozatot a zsidó állam által a palesztinok – különösen a fegyvertelen gyerekek – ellen szeptember 28-a óta irányuló túlzott erő használata miatt. A határozat ellen az Egyesült Államokon és Izraelen kívül a tízezer lakosú Tuvalu sziget és hasonló nagyságú, a Csendes-óceán déli részén fekvő trópusi szigetek képviselői szavaztak.A jelek szerint a „vad” Ariel Saronnak az iszlám harmadik szent helyénél, az Al-Aksza mecsetnél tett látogatásával kirobbant második intifáda, illetőleg a mértéket messze meghaladó izraeli válasz néhány hét alatt rombolta le mindazt, amit hét év alatt igyekeztek felépíteni a tartós béke érdekében. Hogy most a hirtelen meggyengült Ehud Barak izraeli miniszterelnök a likudista Saronnal alkot kormányt, és hogy felfüggesztette a békefolyamatot, nem igazán fogja a forró helyzetet lehűteni. Nagy kár, hiszen a palesztin állam kikiáltása, vagyis a várva várt álom megvalósulása szinte karnyújtásnyira volt már a valóságtól. Helyette a kiszivárgott izraeli tervek szerint a palesztin területeket az egykori apartheidrezsim, Dél-Afrika bantusztánjainak mintájára egymástól elszigetelik, sőt, a bantusztánok gyakorlatán messze túlmenve, áthatolhatatlan kerítést vonnak köréjük. Annak elképzeléséhez nem kell túlzottan nagy fantázia, hogy ez Izraelnek a világon igen erősen megtépázott országimázsán mennyit ront.A globális közvélemény szerint a palesztinoknak – éppen úgy mint más népeknek – joguk van az önrendelkezésre és a független államra. Ha ezt továbbra is megtagadják tőlük, sőt helyzetüket nehezítik, az nemcsak a térség amúgy is kényes stabilitását veszélyezteti, de az egész világét, így Magyarországét is. Erről a legtöbb embernek a kőolajellátás folytonossága és a viszonylagosan stabil árak jutnak az eszébe.A régió egészében megindult a visszarendeződés. Az ománi szultánság bezárta 1996-ban megnyitott tel-avivi irodáját. Az arab–izraeli konfliktusban mindig is a mérsékelt közvetítő szerepét betöltő Marokkó „konzultálni” hívta haza tel-avivi képviselőjét. Márpedig ezek a képviseletek lettek volna a későbbi nagykövetségek.Az, hogy a kairói csúcs „mérsékelt” eredménnyel ért véget és megállt az Izraellel való kapcsolatok teljes felrúgása előtt az arab utca igencsak vokális nyomása ellenére, jórészt annak köszönhető, hogy az elnöklő Mubarak Egyiptomja, valamint Jordánia és Szaúd-Arábia az amerikai külpolitika térségbeli arab támaszai. Most már azonban a kérdés az, hogy ezek a közel-keleti arab önkényuralmi rendszerek miként tudnak egyensúlyozni az Egyesült Államok kegyét kifejező előnyök és alattvalóiknak az arab testvéreik legyilkolása láttán naponta fokozódó elkeseredettsége között. Ez olyan helyzethez vezethet, amire jobb nem gondolni. Az viszont elképzelhető, hogy milyen élénk a színfalak mögötti diplomácia.Washington játéktere meglehetősen beszűkült. Ha a képek tényleg beszédesebbek a szónál, szokatlanul ékesszóló felvétel mutatta a nagyon fáradt, nagyon szomorú Richard Holbrook amerikai ENSZ-nagykövet magányosságát, amikor izraeli kollégájával a közgyűlés számukra megalázó szavazati arányának keserű gyümölcseit „ízlelgették”, egymást vigasztalva a New York-i palota folyosóján. A gyümölcs keseredésének azonban még vannak fázisai.