Kétezer leütés

Orbán mosolyogva bevallotta: nem volt apás szülés.(Fazekas Ágnes a Mai Napban)Halottak napja táján beszélhetünk-e születésről? Úgy hiszem, ez nem az a kategória, mint ha a Stahl–Friderikusz „álompár” nyilvános boldogságának esélyeiről értekeznénk, a tv2 gegcsapatának legnagyobb megelégedésére. A új élet mindig vigasz az elmúlással szemben – ráadásul kívül esik a reklámfogások hatókörén. Bár a lassan egyhetes Orbán Róza sem menekülhetett a suttogó politikai píárosok éles nyelvétől: egyrészt azt terjesztették róla, „biztosan nem a családi pótlékból fogják felnevelni”; másrészt világrajövetelét előrehozott kampányfogásként igyekeztek beállítani. Soha rosszabb kampányfogást! (Még akkor is, ha elrontja az év leghatásosabb politikai szlogenjét, aminek demagóg hajléktalanverziójával még óriásplakát-pályázatot is lehetett nyerni: három gyerek, három szoba, négy kerék. Az új 4-3-4-es képlet inkább egy futballcsapat-felállásra emlékeztet.) A kis Róza persze annyiban nem „kormánybébi”, hogy exkluzív klinikai vajúdószobát érdemelne – a „mértékadó” lapokban egyébként is csak ennek az ellentéte volna hír. Meglehetősen visszafogottan kommentálták e népszaporulatot: elvégre nincs a sajtónak gyakorlata abban, hogy a hivatalban lévő miniszterelnököt miként láttassa friss apaszerepben – ilyesmi a magyar történelmi praxisban még nem fordult elő. (A kézenfekvő Blair-párhuzam nem mérvadó: a BBC-féle bulvártempóhoz képest mi komoly újságírást művelünk; különben is, az Orbán-kormány nem balszélen keresi a harmadik utat.) Brit földön például minden bizonnyal politikai vita tárgyát képezné az is: egy gyakorló kormányfőnek kötelessége-e az apás szülés; nem azt akarja-e leplezni a folyosón való gyámoltalan toporgással, hogy nem bírja a vér látványát? Azt sem kerülnék meg, hogy miért szakadt meg az eddigi névválasztás (Ráhel, Gáspár, Sára) hagyománya – nem jelent-e ez fordulatot a kormány politikájában? (Javasolt publicisztikai cím: „A Róza neve”.) Lehet, hogy az ilyesmi cáfolná a politikai impotencia teóriáját?