Németh Miklós zsarolja az MSZP-t

Pásztor
2000. 10. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Miklós mindenáron el akarja érni, hogy az MSZP novemberi tisztújító kongresszusa döntsön a kormányfőjelölt személyéről. A célért finoman, de azzal zsarolja a pártot: ha nem teszik ezt, akkor ő periférián marad, ezzel pedig szerinte jelentősen meggyengíti a szocialisták szavazóbázisát – értékelte a párton belüli helyzetet több szocialista politikus.Mint ismeretes, szerdán este a volt kormányfő a tisztújítást előkészítő jelölőbizottság ülésén bejelentette: nem kíván semmilyen párttisztséget betölteni. A politikus korábban többször hangsúlyozta: szerinte más-más személynek kellene a párt-, illetve a frakcióvezetésben, valamint a kormányzásra való felkészülésben részt venni. Nem hajlandó ugyanakkor belemenni olyan kompromisszumba, amely szerint nem egyedül irányítaná a kormányzásra való felkészülést, hanem egy erős pártelnökkel – Kovács Lászlóval – karöltve.A testület előtt felolvasott levelében ugyanakkor elismerte: a jelenlegi körülmények között nem képes megvalósítani elképzeléseit. Úgy tudjuk, a jelölőbizottság ülésén egyértelművé tette azt is, hogy vagy megválasztják novemberben miniszterelnök-jelöltnek, vagy – feltéve, hogy a párt sikeresen politizál a közeljövőben – segítve az MSZP-t, de háttérbe vonul.Mint már megírtuk, az elnöki posztra Kovács László kapta a legtöbb ajánlást. Információnk szerint elnökhelyettesnek legnagyobb számban Németh Miklóst jelölték, ám Szili Katalint és Nagy Sándort is sokan támogatták. Úgy tudjuk, az alelnöki posztra a legtöbb jelölést Juhász Ferenc, Lam-perth Mónika, Kiss Péter és Nagy Sándor kapta. Választmányelnöknek a jelenlegi elnökön, Földes Györgyön kívül Szili Katalint, Kiss Pétert és Jánosi Györgyöt javasolták.Kovács László, az MSZP elnöke sajnálja, hogy Németh Miklós nem vállal jelöltséget egyetlen párttisztségre sem a szocialista párt november végi tisztújító kongresszusán, és továbbra is örömmel fogadná az exkormányfőt a pártvezetésben. – Sajnálom Németh Miklós volt miniszterelnök döntését, miszerint semmilyen párttisztséget nem kíván vállalni, mert számoltam és számoltunk vele az MSZP vezetésének egyik kulcsszerepet betöltő tagjaként – nyilatkozta az MTI-nek Kovács László szocialista pártelnök.– Örömmel fogadtam Németh Miklós azon kijelentését, hogy változatlanul elő kívánja mozdítani a jelenlegi koalíció leváltását és az MSZP választási győzelmét – fűzte hozzá. Elmondta: ha az exkormányfő felülvizsgálja elhatározását, és a jövőben mégis kész tisztséget vállalni, a maga részéről örömmel fogadná őt az MSZP vezetésében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.