Sikeresnek minősítette Demeter Ervin azt a kétnapos zárt körű konferenciát, amelyen a politikai élet szereplőin kívül hazai, illetve nemzetközi szakértők tartottak előadásokat a nemzetbiztonsági struktúra átszervezéséről. A polgári titkosszolgálatokat irányító miniszter úgy véli: a tanácskozást követően a parlamenti pártok és a civil szféra bevonásával megindult egyfajta műhelymunka, amely eredményeként a következő kormány már kidolgozott anyaghoz nyúlhat.Demeter Ervin elmondta: nem az a kérdés, hogy az öt szolgálat sok vagy kevés. – Az a teendő, hogy kiküszöböljük a szolgálatok feladataiban fellelhető következetlenségeket, kiszűrjük a felesleges párhuzamosságot – tette hozzá. A titokminiszter leszögezte, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok szervezeti felépítésének egyszerűnek, áttekinthetőnek, gazdaságosnak, politikailag átláthatónak és a parlament által ellenőrzöttnek kell lennie. Beszámolt arról is, hogy azt tartaná a legjobb megoldásnak, ha az úgynevezett „együttműködő modell” érvényesülne a szolgálatok struktúrájában, tehát az „egy kalapban öszszegyűlt információkat egy helyen elemeznék ki”.– A műhelymunka befejeződésekor kiderül majd, hogy van-e olyan modell, amellyel a parlamenti képviselők kétharmados támogatását élvezi, vagy pedig a jelenlegi keretek között kell hosszabb időszakra berendezkedni – fogalmazott Demeter Ervin.Keleti György, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke, aki szintén részt vett a konferencián, lapunk kérdésére közölte: az MSZP elvi álláspontja – szemben a hivataléval és a Fideszével –, hogy a katonai és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítását nem lehet egy kézbe összpontosítani. Véleménye szerint csupán annak van realitása, hogy számtalan részletkérdés megvitatását követően, a két legnagyobb parlamenti párt között konszenzus alakuljon ki a polgári és a katonai szolgálatok külön-külön történő összevonásáról.
Szándékosan hibázott a darts világbajnoka: egyszerre büntetés és elismerés a nemes gesztusért
