A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztálya a 26 éves K. Alexandrát gyanúsítja a múlt hét szerdán este Csobánkán megtalált Horváth Sándor, alias Pepó meggyilkolásával. Az emberölést a nő tegnap délután beismerte. A gyilkos fegyvert a tett másnapján az Árpád hídról a Dunába dobta. Tettéről értesítette barátját, a Pomázon élő H. Sándort is, akit a nyomozók bűnsegédlettel gyanúsítanak.A gyilkossággal gyanúsított K. Alexandrát barátja, Pepó holttestének szerda esti felfedezését követően hallgatták ki először a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói. Beszámolója a rendőrök szerint több helyen is „sántított”, így a nőt már akkor lehetséges elkövetőként kezelték. Pepó szüleinek tanúkénti kihallgatása során is akadt egy szál, amely megerősítette, hogy K. Alexandrát mint lehetséges elkövetőt kezeljék a nyomozók. Közben kiderült, hogy a nőnek az áldozattal párhuzamosan szerelmi kapcsolata volt egy pomázi férfival. A 26 éves H. Sándorral 1997 óta ismerik egymást. A férfi kihallgatásakor kiderült, hogy vallomásának gyenge pontjai megegyeznek a nő vallomásának kérdőjeleivel. Később mind a két gyanúsítottat poligráfos hazugságvizsgálatnak vetették alá, majd ezt követő kihallgatásukkor kiderült: H. Sándor csak bűnsegéd volt a gyilkosságban. Az emberölést K. Alexandra követte el. Ő elmondta, hogy Pepó rendszeresen verte őt és közös gyermeküket, és október 17-én, kedden este – tehát egy nappal a holttest megtalálása előtt – 21 és 22 óra között követte el a gyilkosságot. A férfi családjától hazafelé indultak, amikor Pepó egy kis kaliberű fegyverrel megütötte őt. Fegyverét K. Alexandra – amikor a kocsiból egy percre kiszállt – magához vette. A vezetőülés ablakához ment, és fejbe lőtte Pepót.
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: nem kell szűkölködnie a börtönben sem a meggyanúsított édesanyának
