Tabáni panasz

Ferch
2000. 10. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fehér mészkőből faragott 1956-os emlékmű áll – befejezetlenül – a fővárosban, a Tabán egyik legszebb részén, a Kereszt utca felső szakaszától északra fekvő parkban: Ócsai Károly szobrászművész alkotása. Illetve csak részben az, mert a pénzhiány miatt befejezetlen karcsú obeliszkre avatatlan kezek „dilettáns, forma- és színvilágát illetően minden művészi kvalitást nélkülöző”, hungarocellből és gipszből összeeszkábált, műanyag festékkel lemázolt, színes valamit tettek fel, amely „nemcsak alkotásként minősíthetetlen, hanem méltatlan 1956 emlékéhez, megcsúfolása a magyar kultúra emlékőrző hagyományainak”.Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlék-felügyeleti Igazgatósága 1998-ban úgy nyilatkozott, hogy nem járul hozzá a műanyag „dombormű” fennmaradásához. Éppen két éve annak is, hogy az I. kerületi önkormányzat utasította az emlékmű megrendelőjét, a Magyarországon bejegyzett ’56-os Emlékmű és Kegyeleti Alapítvány Egyesült Államokban élő alapító tagját, hogy 15 napon belül távolíttassa el a színes műanyagot a szoborról. De az azóta is ott van.A szobor felállítására 1996-ban kapott engedélyt a fent említett alapítvány, amely amerikai magyarok, többségükben kisemberek dollárjaiból rendelte meg a szobrot. Akkor nem gyűlt össze elegendő pénz. A megrendelő abban állapodott meg a művésszel, hogy folytatja a gyűjtést, és a szobrász később faragja ki az obeliszkre helyezendő domborművet. De az árak egyre emelkedtek, Ócsai Károly ezért saját pénzén megvásárolta a domborműhöz szükséges követ – sok százezer forintért –, hogy elkezdhesse a munkát. És akkor egy szép napon az obeliszk mellé állított öttonnás kőtömbnek lába kelt. Persze senki nem látott, nem hallott semmit. E sorok írója sorra kérdezte a legkülönbözőbb embereket, hivatalokat, de hiába. Azután nemsokára – mily véletlen! – fölkerült a szoborra az inkriminált műanyag „alkotás”. Akik föltették, még avatást is rendeztek a tiszteletére. A meghívottak nagy része azt hitte, Ócsai Károlynak a szobrot kiteljesítő domborművét avatják. Nem hittek a szemüknek, amikor meglátták, amit láttak.A szobrászművész feljelentést tett, és pert indított. Végül mégiscsak kiderült, ki vitette el a valódi dombormű anyagát, a kőtömböt. Az is közismertté vált, hogy melyik telepre szállították. A bíróság a szobrásznak adott igazat, és meghozta döntését. Közben az alapítvány Magyarországon letétbe helyezett 5000 dollárt az eredeti tervnek megfelelő dombormű elkészítésére. Ez a költségeknek épphogy a felét fedezi (és persze ebből kellett kifizetni a kő árát, amit a szobrász előlegezett meg évekkel ezelőtt). A művész elszántan kilincselt, hogy a hiányzó összeget szponzoroktól előteremtse, hogy végre befejezhesse művét. Az I. kerületi önkormányzat is szorgalmazza, hogy az emlékmű végre elkészüljön, ezért nemrég kérte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának segítségét (a szobrász köztéri szoborral nem pályázhat magánemberként, erre a kerületnek van lehetősége). A magyarországi ’56-os Szövetség ugyancsak a minisztériumhoz fordult. Segítőkészségben ezúttal nincs hiány – elvben. A gyakorlatban mégsem történik semmi hónapok óta. A szoboravatás tehát október 23-án elmaradt. Reméljük, nem végleg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.