Új bizonyítékok a Stadler-ügyben?

Ördögh Kriszta
2000. 10. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már szinte az első percekben veszélybe is került a Stadler József és öt társa ügyében tegnap megkezdett tárgyalássorozat Kecskeméten. A negyedrendű vádlott kórházba került, az ötödrendű pedig lázas lett. Endre Istvánné bírónő azonban ideiglenesen elkülönítette a két vádlott ügyét, és megkezdte a büntetőpert a különösen nagy kárt okozó csalással, adócsalással, magánokirat-hamisítással és a számviteli fegyelem megsértésével vádolt akasztói vállalkozó ügyében. Stadler elmondta: ügyében számára kedvező újabb bizonyítékokat találtak, ezért bízik felmentésében.Stadler József a per kezdete előtt kijelentette, hogy egyértelműen felmentésére számít. Úgy véli, az újabb szakértői vélemény kifejezetten kedvező a számára.– Olyan újabb bizonyítékok is felmerültek, amelyek teljes mértékben igazolnak – állította az akasztói stadiontulajdonos. Az információi szerint hiányos dokumentumokat vizsgáló szakértők például az exporttámogatás kérdésében kijelentették: Stadler nem károsította meg a költségvetést. A vállalkozó az újságíróknak ismét azt hangsúlyozta, hogy minden kötelezettségének eleget tett az állam felé. Ennek ellenére több mint kétmilliárd forintos csalással vádolják.Mint ismeretes, kilenc évre és teljes vagyonelkobzásra ítélték a vállalkozót Kecskeméten, majd a Legfelsőbb Bíróság részben az eljárási szabályok megszegése, részben tartalmi kifogások miatt új eljárásra kötelezte a Bács-Kiskun Megyei Bíróságot.Tegnap Stadler József adatai felvételét követően megkezdődött a kihallgatása.A vállalkozó azt állította, hogy vagyontalan, és a lánya betéti társaságában alkalmazottként havi ötvenezer forintos bruttó fizetésben részesül. A gyermekeit egyedül neveli.A Stadler Kft. 1988-ban történt megvásárlásáról is kérdezték, annak kezdeti tevékenységéről. Januártól folytatódik a tanúk meghallgatása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.