Uniós remények

S.F.
2000. 10. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Abból az alaptézisből kell kiindulnunk, hogy az EU kormányközi konferenciája sikeresen lezárul, és azt követően már nem lesz akadálya annak, hogy a bővítés kérdése kerüljön a középpontba – jelentette ki tegnap Martonyi János külügyminiszter az európai integrációs bizottság ülésén a csatlakozási tárgyalások aktuális kérdéseiről szóló tájékoztatóján. A külügyminiszter kijelentette, hogy előrelépés történt a minősített többség, a megerősített együttműködés, a bizottsági összetétel, valamint a tanácsi szavazatok újrasúlyozásának kérdésében. Véleménye szerint az Európai Unió nem állíthat további előfeltételeket a bővítés elé, s a tagfelvétel első körének mindenképpen meg kell előznie az unió következő kormányközi konferenciáját, amelyek az EU-alkotmány kidolgozását célozhatják meg.Martonyi a csatlakozási tárgyalások menetével kapcsolatban lehetségesnek tartja, hogy a kemény magnak számító utolsó nyolc fejezet 2001 második fél évében lezárul. A csatlakozási időpont találgatása helyett a felkészülésre kell összpontosítani, hiszen abból nem származhat kárunk, ha időben fölkészülünk.Molnár Gyula a szocialisták képviseletében kezdeményezte, hogy a bizottság hallgassa meg Járai Zsigmond pénzügyminisztert a kétéves költségvetésről és Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert az agrárátalakításról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.