A név mindig kötelez

Grófkisasszonynak született az erdélyi Mikes családban. Huszonévesen lett Teleki Géza felesége, egyben az akkoriminiszterelnök, gróf Teleki Pál menye. Washingtonban él,jelenlegi férje nyugalmazott tábornok.Reprezentatív lakosztály egy nagy parkban. Hanna néni elegáns, vékony, magas hölgy. Nyolcvankilenc évesen is szép, vonzó asszony. Sötétzöld nadrágot, vékony, csatos övet és meggypiros blúzt visel, nyakában a sál a nadrág színéhez illik. A lakás egy csepp középkori Erdélyt idéz. A bútorok, festmények, szőnyegek és szobrok is. A Titkos háború című film forgatása alatt közel másfél órát beszélgettünk. Először apósáról, Teleki Pálról kérdeztem.– Mindmáig vitatott volt apósának a halála, a történészek is két táborra oszlanak. Öngyilkos lett vajon Teleki Pál 1941. április harmadikára virradóra, avagy meggyilkolták?– A család biztos volt benne, hogy öngyilkos lett.– Akik szerint gyilkosság áldozata lett, alapvetően két érvet hoznak fel. Az egyik az, hogy kínálkozott más lehetősége politikailag is, mint az öngyilkosság. Alakíthatott volna például a nyugati nagyhatalmak által elismert emigrációs kormányt. Ez irányban tett is – nem sikertelen – diplomáciai lépéseket. A másik érv az, hogy egy olyan hithű katolikus, amilyen az ön apósa volt, tiszteli azt az elvet, hogy az életet csak Isten adhatja, és csupán ő veheti el.– Hatnak rám a szavai, de meggyőződésem, hogy öngyilkos lett. Mégpedig azért, mert mindent egybevetve reménytelennek ítélte meg Magyarország helyzetét 1941 áprilisában. S mint egy történelmi család sarja, aki a génjeiben hordozza a magyar és ennek részeként az erdélyi történelmet, miniszterelnökként nem engedhette meg magának, hogy krízishelyzetben rossz döntést hozzon.– És a hite, amely határozottan tiltotta az öngyilkosságot?– Hit és hajlam: nagy és feloldhatatlan kérdések. A Telekiek menekültek már katasztrófa elől halálba, a legismertebb ilyen ős Teleki László.– Az ő halálának formáját is sokan vitatják.– Nézetem szerint ő is öngyilkos lett. És sajnos Teleki Pál fia, a férjem, Géza is.– Hogyan értesült apósa halálhíréről?– Soha nem felejtem el. Pesten voltam, a Vadászkürtben. Már lefeküdtem. Géza, a férjem hívott fel Kolozsvárról ezekkel a szavakkal: „A papa öngyilkos lett.” A családban soha nem merült fel kétely ezzel kapcsolatban. A történészek egy része szeretné az apósom halálát gyilkosságként feltüntetni.– Az ön férje is fontos szerephez jutott a magyar történelemben, hiszen tagja volt a fegyverszüneti küldöttségnek és reprezentánsa a Polgári Demokrata Pártnak.– Elhanyagolható fontosságú, hogy 1945-ben a Polgári Demokrata Párt egyik vezetője volt. Szerintem lényegesebb az, hogy kiment Moszkvába az ország érdekében, és megpróbált sikeresen tárgyalni.– Hogyan lett a delegáció tagja?– Az oroszok üzenték, hogy szívesen fogadnának egy Teleki Pál rokont. Akkor Erdélyben, a szülőföldünkön tartózkodtunk. Az erdélyi Magyar Párt javasolta, hogy menjen Géza, ha már az oroszok kérik. Én is biztattam, menjen, hátha még Erdély egy része is megmenthető lenne, noha jól tudtuk, hogy az oroszok Romániát támogatják. Azt akarták, hogy a románoké legyen egész Erdély, félretették a kulturális érveket, a fejlettebb régióhoz való tartozás előnyéről szóló tanokat, de még a józan észt is. Figyelmen kívül hagyták, hogy Románia ugyanúgy a másik oldalon állt, mint a mi hazánk. Állítólag a nagy hatalmú orosz külügyminiszter, Molotov sértettségből eredő magyargyűlölete állt emögött. Ekkor a kisfiammal, aki szintén a Géza nevet kapta a keresztségben, valamint édesanyámmal teherautóra szálltunk, és felhurcolkodtunk Budapestre. Géza elment a kormányzóhoz, és jelentette, hogy kész elutazni Moszkvába.– Közben Debrecenben 1944 decemberének végén megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány, a nyilas kormánnyal szemben létrehozott új törvényhozó és végrehajtó szerv.– Igen, és annak ellenére, hogy ebben az oroszok is segítettek, nagyon fontos a dátum. Én ez idő tájt Budapesten voltam, a férjem pedig Moszkvában. Aztán ő is Debrecenbe került valahogy, én pedig elhatároztam, hogy meglátogatom. Elmentem a komcsi párt irodájába Budapesten. Itt Vas Zoltánnal sikerült beszélnem.– Mit kért tőle?– Azt, hogy Debrecenbe akarok menni a férjem után. Először kerek perec visszautasította. Mit képzelek, mondta, nincs autó még nekik pártérdekből sem, nemhogy egy férje után vágyakozó asszonynak. Megbotránkozott. De én is makacs voltam. Ha kell, itt várok, akár több hétig is, mondtam neki. Tegyem azt, válaszolta. Én pedig ültem az irodája előtt rendületlenül. Nagyon fáradt és éhes voltam, ugyanakkor rendkívül eltökélt. Egyszer csak kilépett az irodájából, és jóindulatúan, de keményen rám dörrent: „Ha éhes, menjen a konyhára, és kérjen enni!” „Az ostromlott városból jövök, Vas úr, éhes vagyok.” „Elvtárs vagyok! – mondta. – A konyha lefelé van.” Lementem a konyhába, és kaptam enni. A dátumra nem emlékszem, de a menüre és arra, hogy rettenetesen éhes voltam, igen.– Mit evett?– Kaptam sült lómájat és hozzá sült krumplit. Ilyen ételt akkor még elképzelni sem lehetett, nemhogy villára tűzni és befalni. Ettem, amennyi belém fért. Nem sokkal ezután megszólaltak a szirénák, kezdődött a német támadás. Ezt követően az ide menekült zsidó emberekkel mentem el Debrecenbe, ők kaptak teherautót. Debrecenben már nagyon szigorú orosz ellenőrzés volt. Megtudtam, hogy mindenki, aki számít, a Bikában van. Összeszedtem fogyatkozó bátorságomat, és odamentem. Ebben a régi szép szállodában rendezték be az orosz főhadiszállást. A szálló kapuját egy fiatal mongol arcú legény őrizte. Körülbelül tíz szót tudtam oroszul, ennek zömét felhasználtam. „Vengerszkij miniszter, Teleki já zsená.” Ez a mondat megdöbbentette a szovjet egyenruhába bújtatott fiút. Egy ideig tépelődött magában, azután orosz tiszteket hívott. Egyikük furcsán rám mosolygott, és a kabátom ujját megfogva befelé vezetett. Azután már csak arra emlékszem, hogy sok idegen arcú géppisztolyos között haladunk felfelé a lépcsőn.– Mire gondolt?– Arra, hogy Jézus Máriám, ez akárhova vihet, a saját szobájába vagy a főnökéébe. Férfiak voltak háború idején, s én elég rendesen néztem ki abban az időben. Nagyon meg voltam ijedve. De kiderült, hogy a rémületem felesleges. Felértünk a valahányadik emeletre, itt bekopogott – emlékszem, hogy ez megnyugtatott, mert tisztességes dolognak tartottam – az egyik szoba ajtaján. Kinyílt az ajtó, és megjelent Géza, a férjem. Pizsamakabátban volt, nadrág nélkül, ahogyan kiugrott az ágyból.Hanna néni kicsit zavarba jön, még annyi idő múltán is elpirul, majd így folytatja:– És... hát megölelt és meg is csókolt, az orosz tiszt pedig csak ránk nézett, azt mondta, „harasó”, és kiment. Egyszóval ez... ez az út feledhetetlen volt. Az is kedves emlékem, hogy útban hazafelé megálltunk Kenderesen, a kormányzóék családi birtokán. Horthyék már rég nem voltak ott, de a cselédektől kaptunk bőségesen enni-inni, aztán néhány óra múlva folytattuk utunkat.Hanna nénivel ezt követően rátértünk a készülő film szempontjából legfontosabb témánkra, az egykori amerikai tiszt, James McCargar személyére, vele kapcsolatos emlékeire. Aztán szóba került, hogyan jutott ki Amerikába már a férje, Teleki Géza nélkül, hogyan alakult itteni élete. Stílusa megragadott, őszintesége meglepett. Nem mindennap fordul elő az emberrel, hogy a csak történelemkönyvekből ismert személyekről valaki zavarba ejtő könnyedséggel ilyeneket mondjon: „Ja, az undok fráter volt.” Vagy: „Igen-igen, ő nagyon tehetséges volt, de aljas, és nem tudott ellenállni a felesége vagyonszerzési mániájának.”Nagyon megindított, ahogyan a haza szót használta. Hanna néni legtágabb értelemben vett hazája Európa, a szűkebb Magyarország, de a szívéhez legközelebb álló, a legszűkebb mindig Erdély marad.Utoljára a fiáról, Gézáról kérdezem. Ezúttal is őszintén felel:– A fiam megnősült, már nem is hittem volna. Egy „echte” amerikai nőt vett feleségül. Nagyon későn lett apa, már igencsak elmúlt ötven, amikor megszületett a fia, a kisunokám. Rémes angolszász keresztneve van, és nem tud magyarul. De én azt tervezem, hogy jövő nyáron hazaküldöm Magyarországra és persze Erdélybe is. Meg kell tanulnia magyarul, hiszen a vezetékneve Teleki. Én pedig hiszek abban, hogy a név kötelez.