Demszky Gábor főpolgármester tegnap a Népszabadságnak elismerte, hogy 1980. április 3-án súlyos testi sértésben bűnösnek találta őt a budapesti II.–XI.–XII. kerületi bíróság. A politikus a Vasárnapi Újság legutóbbi adásában felelevenített esetre reagált, miszerint egy szilveszteri bulin úgy megverte akkori élettársát, hogy a hölgynek eltörött az orrcsontja. – Jobban örülnék, ha a Vasárnapi Újság inkább rajtam keresne fogást, nem az egykor velem kapcsolatban álló hölgyeket hozná méltatlan helyzetbe – vélekedett Demszky laptársunknak, hozzátéve, hogy értékelése szerint a felvetett ügynek sem ellenzéki, sem politikusi pályájához nincs semmilyen köze. Az SZDSZ elnöki posztjának várományosa azt nem kifogásolja, hogy élete „nyitott könyv”legyen a közvélemény előtt.– A nevezett hölgy korábban az élettársam volt – tért ki Demszky a részletekre. – Gyermekét örökbe fogadtam, a nevemre vettem. Azóta felnőtt, de továbbra is gondoskodom róla. A hölgy ’79 szilveszterén – az estéhez képest is felfokozott hangulatban – botrányt okozott szüleim lakásán. Ekkor történt a baleset, amit mélyen sajnálok – emlékezik vissza. A Vasárnapi Újság jegyzetírója kifogásolta, hogy az akkor üldözött egykori ellenzéki Demszkyt csupán háromezer forint pénzbírságra ítélte a bíróság.A főpolgármester a Népszabadságnak adott nyilatkozatában kifejtette: megítélése szerint a bíróság a körülmények helyes mérlegelése után döntött úgy, hogy ő akkor jogos önvédelmi helyzetben, maga és szülei értékei védelmében cselekedett. Ezért szabta ki a bíróság a kiróható legenyhébb büntetést, a pénzbírságot.„Az asszony verve jó, tartják Oroszországban és sokan Magyarországon is, ahol egy nőt orrba verő főpolgármester még miniszterelnöki vágyakat is táplálhat. A civilizáltabb vagy eurokonformabb országokban ez elképzelhetetlen lenne” – hangzott el a rádióműsorban. Az esetről tavaly a Napi Magyarország is beszámolt.

Emberfeletti munkával mentettek életet a rakamazi rendőrök