Én nem tudom...

Én nem tudom, miként méltatta annak idején Kozák Márton Antall József politikai teljesítményét. Az SZDSZ kolomposaként aligha dicsérte túlságos hévvel, sőt van egy olyan gyanúm, hogy mindaz, amit Antall József képviselt, Kozákot mint hektikusan liberális lényt frusztrálta és ingerelte. Mivel egyet nem értését mindig markánsan (mondhatni, merészen, mint a smirgli) szokta volt kifejteni, valószínűleg nem sok örömet okozott a második magyar kereszténykurzus miniszterelnökének.Kozák tagadhatatlanul egyike a liberális közhelygyártók papagájkóros élcsapatának, mint szóleleményt tulajdonképpen „imádta a kereszténykurzust”, az „úri középosztályt”, az „etatizmust” és a „magyarkodást”, amellyel a rendszerváltás első magyar kormánya különösebb szellemi erőfeszítés és stillelemény nélkül jellemezhető volt. Minden vezérszót ismert és használt, bár vélhetően egyet sem ő talált ki. Kitaposott úton járt mindig, de döngő és határozott léptekkel, s merészen, miként a felfedezők. Mint balliberális közírót mindez erényként jellemezte, érezte a szabad demokrata politikai metódus lényegét.Elképzelni sem tudom, mit szólna Antall József ahhoz, ahogy ma az egykor sértődékeny és engesztelhetetlen „mikiegerek” dicsérik. Például Kozák, ekként: ”Ha magunk elé idézzük Antall Józsefet, fel kell ismernünk a hatalom gyakorlásában és politikai szerepfelfogásában a történelmi küldetéstudat által fűtött pátoszt, amely bár anakronisztikus, de kétségbevonhatatlanul őszinte”. No lám! Így idézi ”maga elé” Kozák Antall Józsefet, az engedékeny ügyész tárgyilagosságával. Most jön a dicséret. ”Antall magára (és pártjára) nézve kötelező érvényűnek tekintette a történelmi középosztály legjobb tradícióit, így a parlamentáris demokrácia teljes tiszteletét.”Most feledkezzünk meg a Demokratikus Chartáról, amiről Kozák sohasem mondta, hogy marhaság. E szemhunyás után már-már azt kell hinnünk, hogy az SZDSZ-s médiaharcosok között is van derék, igazmondó, méltányos legény. Ám szerzőnk – hogy is hihettünk mást – nem l’art pour l’art dicsér. A sas, mint tudjuk a rómaiaktól (ha nem arra éhes) nem kapdos legyeket, sőt a halott oroszlánt is futni hagyja, ha eleven zsákmányt lát. A sas mindig az aktuális falatot szereti.Kozák emígy dicsér tovább:„Elképzelhetetlen, hogy (Antall) a parlament helyett a Vigadóban mondjon „országértékelő” beszédet... „Nekem fogalmam sincs, ez miért elképzelhetetlen, de fogadjuk el, hogy Kozák Antall József szívébe lát. És asszociál. Az asszociáció kedvéért forgatta meg sírjában a nagy halottat. Elképzelhetetlen, ”hogy háromhetenkénti ülésezési rendet vezessen be, hogy gyerekeknek mutogasson, miközben pár méterrel arrébb az ülésteremben az általa gerjesztett ügyről folyik a szó, hogy olyan arcpirító módra szegjen törvényt, mint a médiaügyekben tették utódai”.Erre mondják, hogy kibújt a szög a zsákból. Kozák nem szerette meg Antallt az elmúlt években, de talált valaki mást, akit jobban gyűlölhet. Az egyiknek hívatlan prókátora lesz, hogy a másiknak ítésze lehessen. Ha hiszi, ha nem a nyájas olvasó, ez egy újságírói módszer. Persze nem a leggálánsabb. Nem hogy Kozák, de egykori munkatársa, tanítványai, tisztelői sem tudhatják, mit tenne vagy nem tenne Antall József egy-egy adott történelmi szituációban. „Utódai”, ha már Kozák utódokról beszél, nyilván sokat tanultak tőle és okultak példájából, de – tegyenek bármit, jónak vagy rossznak látszót – mindig a maguk nevében járnak el, s valószínűleg képesek elviselni Kozák szemrehányó tekintetét. Ez az ő dolguk, nem Antallé. Hogy jellemes dolog-e, ha egy közíró eszközként használja Antall Józsefet, én nem tudom.