Idézetcsokor Vörösmarty születésnapjára

Vágjunk egyenest a dolog közepébe, mint Babits Mihály a Vörösmartyról írott tanulmányában (A férfi Vörösmarty, 1911.). A tudós poéta gondolatait bízvást használhatjuk kalauzként a költő-géniusz tisztelgő megközelítéséhez, miért akarnánk most, közel egy évszázad múltával újra felfedezni az egyszer már szépen kitaposott utat? „Vörösmarty (...) az óriás dolgok és óriás érzések költője: előtte a világ képei elvesztik halandó arányaikat, nyelve fenséges, műfaja az óda. De ez nem nyugodt, klasszikus fenség, hanem éppen a végletekig modern, lázas, türelmetlen kitörés és lázadás. »Ember, világ, természet, nemzetek!« kiált a költő, és semmi sem elég nagy számára.” Itt máris megállhatnánk, hogy eltűnődjünk a XIX. századi magyar líra fejedelmi triumvirátusának: Petőfinek, Aranynak – és ez ünnepi alkalommal különösképpen – Vörösmarty Mihálynak a mai kor arányaival fel sem mérhető nagyságán.A Szózat költője ma kétszáz esztendeje, 1800. december 1-jén született a Fejér megyei Puszta-Nyéken, mai nevén Kápolnásnyéken. A nemesi származás mellett a nyomorúságos gyermekkor, a katolikus nevelés és iskolák, majd a pesti egyetem filozófusi és jogászdiplomájának megszerzése említendő meg életrajzának addigi szakaszából, amíg 25 évesen országosan ismertté vált a Zalán futása című hősi eposz szerzőjeként. Ettől fogva hivatásos íróként-költőként dolgozott és élt a fővárosban – a szemléletes magyar hivatás szó itt válik el a professziótól –: Vörösmarty életpályája és költői műve a sors és a tehetség magasabb rendű elhivatása. Ha mit sem tudnánk tucatnyi történelmi tárgyú romantikus verseposzáról, drámáiról és drámafordításairól, vaskos kötetet megtöltő kisebb-nagyobb verseiről, a tüneményes Csongor és Tündéről, és egyedül csak a „Hazádnak rendületlenül...” költőjét ismernénk benne, már az is bőven elegendő volna, hogy nemzeti irodalmunk legnagyobbjai közt tartsuk számon és tiszteljük Vörösmarty Mihályt.Nemzeti... Forgatom a szót, amelyet ma a „mértékadó” körökben illetlenségnek számít kimondani, és ami a mai magyar kultúra és közgondolkodás világában uralkodó többség szemében szinte nyílt provokációnak számít. Már-már visszamenőleg, akár a XIX. századig is, olykor felismerhetően a feledtetés sanda szándékával. Holott elemista diáknak is tudnia kell(ene), mit jelent valójában az, hogy nemzeti, mit jelent az: nemzet. De olvassuk csak Babitsot, majd ő segít megérteni!„A (reformkori) magyar írót ugyanazon érzések töltik be, ugyanazon problémák izgatják, mint nyugat-európai testvéreit. Minden áramlat képviselve van, minden esemény érezteti hatását. Mikor Berzsenyi Napoleonról énekel, nem a kicsinyes, politizáló magyar szól belőle, hanem a szabad látókörű európai költő, a kultúra őre és a kor bírája. (...) Épp így átéltük Nyugattal az irodalom romantikus korát. Ez az áramlat a nemzetit, a colour locale (=a helyi színek) jelszavát zászlajára tűzte; s maga már, hogy nálunk éppen ekkor, a romantikus eszmék hatása alatt kezdődik az irodalomnak tudatosan nemzeti iránya, a legjobban mutatja, hogy irodalmunk mennyire európai még akkor is, abban is, ami nemzeti. (...) A kor vezető szelleme, Széchenyi, bár egész életét a nemzeti ügynek szentelte, mégis par excellence (= voltaképpen) európai szellem volt. Nemzeti izgatásait is európai látókörből s európai tekintetek szerint intézte, sőt európai céllal: hisz »az emberiség számára« akarta nemzetét megmenteni. De Vörösmarty is, a nagy nemzeti költő, minden ízében európai. Még nemzeti érzése is európai érzés, nemzetének életét, és halálát egyként e nagy kulturált világkeretben, mint világjelenséget érezi, fantáziája, érzése sohasem szűkül össze hazájának határai közé, sohasem felejti, hogy jelen van, körül, egy egész nagy kultúra kerete, Európa, »Népek hazája, nagy világ!«” Nos, ennyit erről a kérdésről, megnyugtatásul azoknak, akiket elbátortalanítanak a szirénhangok, és rágódnivalóul a sziréneknek.A katolikus-európéer-magyar Babits ragyogó pályatársának, az asszimiláns-magyar-európai Radnóti Miklósnak, tragikus élete talán legemelkedettebb pillanatában, az egyik legszebb magyar költemény papírra vetése közben ez a rímpár futott a tolla hegyére: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály” (Nem tudhatom..., 1944.). És ez aligha csupán a sorvégek összecsengése miatt alakult így. Radnóti tudta, mit jelent „e tájék” annak, aki igazán itthon van benne, és még akkor is biztosan tudta, amikor a nemzet nevében gyilkolók a szülőhazája földjébe tiporták. És sortársa, a magyar remekíró Szerb Antal, aki az utolsó betűig ismerte az egész világirodalmat, ilyennek látta Vörösmartyt: „A hazaszeretet szolgálatában áll a férfi- Vörösmarty két nagy erkölcsi eszménye, a heroizmus és a humanitás. A heroizmus mint ideál a fiatal Vörösmartyt arra ösztönözte, hogy harci képek végtelenjével serkentse a »tehetetlen kor« nemzedékét. A férfiban a heroizmus is szublimáltabb (letisztultabb) formát öltött, most már nem harci virtust jelentett, hanem a tett, a férfimunka dicsőségét általában. (...) Vörösmarty munkás hazaszeretetet követel, megfeszített küzdelmet a jobb felé, ez a küzdelem az ember célja és rendeltetése ezen a földön: »Mi dolgunk a világon? küzdeni / Erőnk szerint a legnemesebbekért. / Előttünk egy nemzetnek sorsa áll...«” (Magyar irodalomtörténet, 1934.) Így tisztelgett tehát a XX. század minőségi irodalomkritikája a XIX. század költőóriása előtt. És vajon ma Magyarországon hányan tudják, hol lakott Vörösmarty Mihály?De ne legyünk ünneprontók. Adjuk át a szót, a papírfelületet az ünnepeltnek! A könyvnyomtatás négyszáz esztendős jubileumára írott, epigrammaszerű versében Vörösmarty a világ, a másutt sárkányfog-veteménynek nevezett emberfaj megjavulásában reménykedett: