Létezik-e Ön, Kedves Olvasó?

Sajnálattal kell közölnöm, Tisztelt Olvasó, Ön nem létezik. Nem tartozik egyik korcsoportba sem, se nem férfi, se nem nő, nem ébred korán reggel, nem indul munkába, nem olvas újságot, nem viszi le a kutyát sétálni, nem megy gyermekéért az iskolába, és mindenekelőtt nem vásárol színes televíziót, automata mosógépet, és általában olyasmit, amiről a kérdezőbiztosok előszeretettel faggatják, amikor nem találkozik velük az utcán. Legalábbis a Szonda Ipsos munkatársai szerint, akik azért nem szerepeltetik legfrissebb médiaelemzésükben a Magyar Nemzetet, mert „véleményük szerint annak olvasótábora a Napi Magyarországgal és a Sportfogadással történt egyesülés miatt a II. negyedévben olyan mértékben megváltozott, hogy médiatervezési és szociológiai szempontból nem képezi le a valós viszonyokat”.Ezt a szépen fogalmazott indoklást olvashatjuk a Népszabadság önreklámjában, amelyen bizonyos havas hegycsúcsok különböző lapok neveit viselik, s a jelek szerint a fotós nem talált olyan hegyláncolatot, amelyen egy kellően magas, kiemelkedő orom a Magyar Nemzet olvasótáborát szimbolizálná.Természetesen a Szonda Ipsosnak igaza van, mert a fenti aktus következtében a Magyar Nemzet eladott, immáron auditált példányszáma mintegy a duplájára növekedett, olvasótábora – ha a kutatók ezúttal e lap esetében is hajlandók alkalmazni a négyes szorzót, ami a többinek kijár – pedig mintegy háromszorosára. Igazságtalan lenne tehát egy fél év átlagával számolni, így a korábban a lap számára kedvezőtlenebb adat hamis képet adna a jelenről. Persze, hozzátehetjük, az elemzők ettől még közölhettek volna adatot az Önök kedvelt napilapjáról is, legfeljebb csillaggal jelölt megjegyzésben tudathatták volna, hogy az igazság jobb tükrözésének kedvéért ez a szám csupán az áprilistól június végéig terjedő időszakra vonatkozik.Feltételezhető, hogy egy kutatóintézet nem riad meg egy lap még oly számos olvasótáborának nagyságától, s – szakkifejezéssel élve – az adott sokaságot szociológiai módszerekkel megismerhetőnek véli, nem riasztja vissza a feladattól annak esetleges sokszínűsége, bonyolult rétegzettsége. Ha meg mégis, ha sajátos kutatási módszerük alkalmatlan egy olvasótábor valós jellemzőinek feltérképezésére, akkor az komoly kétségeket ébreszthet az egyéb vonatkozásban közölt adatok hitelessége iránt is. Ezt azonban nem feltételezem, ezért nyilvánvalóan tévedés történt, feltehetően egyszerű vis maior, amely általában a portás állásába kerül.De miért is érdemes egy napilap reklámkampányában ilyesféle adatokat közölni? Mi értelme a konkurens lapok adatait reklámozni? Első megközelítésben az ember azt mondaná, hogy semmi. Az olvasottsági adatok elsősorban a reklámkampányokat szervező médiaügynökségeket érdeklik, ezeket is inkább a részletes adatok, hogy Ön – illetve a Szonda szerint Ön nem – kíván-e valamilyen meghatározott terméket vásárolni, hogy ennek az árunak a célközönségét minél nagyobb hatékonysággal elérhessék. A reklámkampányok tervezéséhez az ügynökségek azonban komoly, tízmilliós szoftvereket használnak, amelyek komoly kutatások eredményeit rögzítik magukban, s a kívánt kérdésre megalapozott választ képesek adni. Erről tehát nem lehet szó.Úgynevezett imázskampányra gyanakodhatunk inkább, amelynek üzenete ezúttal valóban a sokaságra épít. „Sokan vagyunk, sokan olvasnak minket, tartozzon Ön is közénk.” Ez esetben nyilván nem lehet egy ilyen kampányt saját korábbi összehasonlító adatokra építeni, nem szabad a hatékony üzenetet oly módon tálalni, amelyből az derülne ki, hogy „sokan vagyunk, többen voltunk, de korábban még többen voltunk”, mert lássuk be, ez az üzenet nem annyira építő jellegű, nem készteti az olvasót egy bomló közösséghez való csatlakozásra. Az emberi társadalom egyik alapvető jellemzője (Aronson szerint) a konformizmus. A menekülő tömeggel szembetalálkozó ember maga is menekülni kezd, anélkül, hogy tudná, mi elől szalad. Egy ilyen reklámfogás inkább a távozásra szólítana fel, ez pedig nyilvánvalóan nem lehetett célja a reklám megrendelőjének. Az összehasonlításhoz tehát olyan adatok kellenek, amelyek fényében reklámozott termékünk kedvező színben tűnik fel, mintegy kimagaslik, mint a Kilimandzsáró a környező pusztaságból. Nem fér meg mellette egy másik magas csúcs, amely még nem oly magas ugyan, de az előző évi kampánykor még – zavarbaejtően – nem látszott sehol. Lássuk be, egy ilyen képződményt egyszerűen nem szabad figyelembe vennünk, különben oda az ez évre előre legyártott stratégia.A mosóporreklámok világából kölcsönvett példával élve, egy ilyen üzenet plasztikus megjelenítéséhez „másik mosóporra” van szükség, amelynek nyilvánvalóan alacsonyabb az intelligenciahányadosa, nem tudja megkülönböztetni a kávémolekulát (sic!) a spenótmolekulától, szerencsés esetben pedig kétszer annyiba kerül, mint a mi kiváló termékünk, „amelyet már csak Ön nem használ, de most még kap egy utolsó esélyt az élettől, hogy korszerű, partiképes, hájszoszájiti mosónővé válhasson most és mindörökké”.Napirendre is térhetnénk hát a dolog felett, ha Önt, Kedves Olvasó, nem érte volna érdeksérelem, ha nem lenne kénytelen elbizonytalanodni az ügyben, hogy most akkor kíván-e a közeljövőben automata mosógépet vásárolni vagy sem, illetve elmehet-e a gyerekért az óvodába, vagy leviheti-e sétálni a kutyát, ha a szükség úgy kívánja, hogy vajon sokaságot képez-e? Megnyugtathatom, szilárd meggyőződésem szerint Ön létezik, s nap mint nap újságot olvas, e pillanatban éppen a Magyar Nemzetet. Ha szomszédja esetleg megjegyzést tenne Önre, hogy a hóna alá csapott Nemzettel nem látszik eléggé fittnek, mert átmeneti kabátja nem eléggé intelligensen mosott, hovatovább Ön nyilvánvalóan nem partiképes mosónő, ne törődjön vele. Amúgy is tudjuk már egy ideje, hogy a mosónők korán halnak.