Ötven, Magyarországról származó katonai rendeltetésű terepjárót szállító vonatot tartóztattak fel az orosz hatóságok tegnap Rosztov megyében – jelentette az NTV tévécsatorna. A gyanús szállítmány nem véletlenül szúrt szemet az illetékeseknek, hiszen a vámpapírok szerint ötven darab teherautó tartott Magyarországról Grúziába.Az orosz szervek attól tartottak, hogy a papíron teherautóként feltüntetett terepjárók Tbiliszi helyett Csecsenföldön kötnek ki.A Magyar Nemzet korábban több cikket jelentetett meg azzal kapcsolatban, hogy a katonai rendeltetésű termékeket – amelyek a nemzetközileg ellenőrzött áruk és technológiák körébe tartoznak – polgári termékekként vittek ki az országból. Így korábban megtörtént például, hogy tankmotorokat egyszerű traktormotorokként – mezőgazdasági cikkekként – tüntettek fel a hivatalos okmányokon.Lapunk információi szerint egyébként a Gazdasági Minisztérium illetékes osztálya az elmúlt időszakban több exportengedély iránti kérelmet utasított el, éppen azért, mert a szakemberek aggódtak amiatt, hogy a szállítmányok Csecsenföldön köthetnek ki.Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy nem tud az ügyről, így annak hátteréről sem tud beszámolni. Horváth Gábor külügyi szóvivőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Polgárinak álcázott katonai szállítmány
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!