Színházi váltóláz

Struktúraváltás – ettől a rosszul csengő kifejezéstől hangos ma a színházi szakma. Magunk több ízben megírtuk, január végén lejár a fővárosi tulajdonban lévő teátrumok igazgatóinak mandátuma, s a fenntartó úgy döntött, egy kalap alatt helyt kellene adni ama bizonyos szerkezetváltásnak is, amit jó évtizede szorgalmaz a szaksajtó. A kritika régóta zászlóvivője a gondolatnak, s ezt megszívlelvén, a fővárosi önkormányzat is lépett: az igazgatói pályázatok kiírásával egyetemben leszögezte azokat a speciális kívánalmakat, amelyeknek teljesítését a leendő direktoroktól elvárja. Ami az intézmények szerkezeti fölépítésének módosítását illeti: néhány színházat (később) közhasznú társasággá alakítanának, a Víg és a Madách esetében leválasztanák és önállósítanák a kamaraszínházakat (Pesti Színház, kis-Madách), némelyeknél pedig gazdasági, művészi változtatásokat igényelnek.Lett is nagy mozgolódás a fű alatt. Mármint a székükben több ciklus óta tanyázó direktorok körében. Mert hát a kockázat mindig benne foglaltatik a változásokban: bizonytalanná válhatnak a túlélési esélyek. Akadnak itt-ott persze, akiknek okkal szavazhatnak továbbra is bizalmat a hatóságok, színházuk ma is jól funkcionál, s művészi szempontból sem rekedt meg. De a többségnél igencsak elvárható lenne egy kis vérfrissítés. A szerkezetváltást persze másképp képzeli a hatóság, a kritika, a tágabb értelemben vett szakma, s mindenekelőtt maguk az érintettek, a színigazgatók. Utóbbiak, lehetőség szerint, a mozdulatlanság mellett voksolnának, kivált, ha a saját portájukról van szó.Régi nóta, hogy a mostani, megcsontosodott színházi szisztéma magában hordozza a jóra való restség lehetőségét, azaz a megújulásra való képtelenséget. Hiszen már ab ovo nem elég rugalmas a kor művészi kihívásainak megválaszolására: sem a gazdaságosabb működésre, sem a szemléletváltásra. És nemcsak az ésszerűbb, mobilisabb struktúra meghonosítása, hanem a vérkeringés fölfrissítése végett is jócskán szükség lenne új erők bevetésére – már ha erre alkalmasak találtatnak. Különben a jelenlegi direktorok, a „nagy generáció” tagjai is éppoly vehemensen vívtak ki teret maguknak, amikor az elődöktől a stafétabotot átvették. Nem csoda, ha a mai fiatalabb rendezői „évjáratok” képviselői is ezen törik a fejüket. De van-e irányításra alkalmas közöttük?A pillanat tehát adott a strukturális reformokhoz. Ám ahhoz szakmailag alaposan kidolgozott modell, reális stratégia szükségeltetne. A főváros idejekorán kért is javaslatokat a szakmától, ám az ímmel-ámmal beadott „reform-ajánlások” már eleve megszelídült formában érkeztek; így aztán a kiírások követelményei is minimálisra „csiszolódtak”. Öt teátrum közül a szakmai zsűri, mint hírlik, négy esetben a korábbi vezető pályázatát továbbította a főváros november 7-i közgyűlése elé. Persze, meglehet, nincs jobb alternatíva... Hiába hát a „váltóláz”.Ismét ott tartunk hát, mint annyiszor mifelénk. Nagy nekifutamodással lényegbe vágó reformokat hirdetünk. Hogy aztán az első fellobbanásból csak pislákoló fény maradjon.