Az első ember

Délkelet-Ázsia partjainál maradunk, Bali, a maláj szigetvilág és a térség ősi isteneinek közelében. Újabb mitológiai ismeretek áttekintése vár ránk. Az életfa mint a világfa képzetének egyik változata, számos hagyományban előfordul: az élet hordozóinak – növények, állatok, emberek – egymást követő megjelenését ábrázolják az életfa szimbólumával. Az élet alapvető sajátossága, hogy képes újratermelni önmagát, s a vallási rendszerekben hangsúlyt kapott az élet felfelé tartó vonala a születéstől a növekedés maximális stádiumáig: a virágzásig és a termés beéréséig. A legszemléletesebb képet erre a növényvilágban találták meg, az olyan fák között, amelyek élettartama jelentősen felülmúlta az emberét. Az életfa legismertebb képe a bibliai Teremtés könyvében található: „És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép, és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és rossz tudásának a fáját.”Nem ritka az a felfogás, hogy a világmindenség az első ember testrészeiből jött létre. Találkozhatunk olyan szövegekkel is, amelyek szerint az első ember egyes testrészei jönnek létre a világmindenség megfelelő elemeiből, mégis gyakoribb, hogy az eredeti, a kiindulóanyagot az emberi test jelenti, s a világmindenség a másodlagos, a belőle megalkotott. Az iráni hagyományban is azonosnak tekintették az első ember testrészeit és a világ alkotóelemeit: húsa, csontja a földet, vére a vizeket, haja a növényeket, pillantása a tüzet, lélegzete a szelet adta. Ádám hatalmas termetű ember: a teremtés pillanatában teste a földtől az égig ér. Isten, látván, hogy félnek tőle az angyalok, összezsugorítja. Rabbinikus legenda szerint az első ember eredetileg kettős arculatú volt, később Isten megfelezte, s megteremtette belőle Évát. Az egyik változat szerint fejéhez a földet Jeruzsálemből, törzséhez Babilonból, egyéb testrészeihez más országokból vette. Az ősi egyiptomi vallásban az első ember Ptah isten, az ő testrészeinek képzelték a kozmosz egyes elemeire felügyelő isteneket. A kínai hagyományban Pan-Ku az első ember, az ősatya, akinek testrészeiből létrejött a világ.Különböző népek hitvilágában az erdő elsősorban az állatvilággal van kapcsolatban, és az emberrel szemben álló erők fő tartózkodási helye. Egyes óceániai törzsek mítoszaiban az erdőn túl fekszik a Nap birodalma. Ovidius és Vergilius is említi, hogy Hádész föld alatti birodalmának kapuját járhatatlan és háborítatlan erdő veszi körül. Egyes hagyományokra jellemző, hogy mitológiai hős igyekszik ártalmatlanná tenni az erdő őrét. A Gilgames és a halhatatlanok hegye sumer epikus énekben Gilgames – városának ötven polgára és hét szörnyeteg dalia kíséretében – nagy nehezen elvergődik a cédruserdőhöz, kivágja a cédrusokat, s csodás erejű társainak segítségével elpusztítja a cédrusok urát, őrzőjét. Gyakori motívum, hogy a csodás módon született gyermeket az erdőbe küldik, hogy ott nevelkedjék. Az erdő sokszor maga a természet temploma.A világvégét jósolják meg azok a történetek, amelyeket az ógörög eschatos – utolsó – szóval eschatologikus mítoszoknak nevez a mitológia. A hindu mitológiában a világmindenség akkor pusztul el, amikor Brahma elszenderedik, s beköszönt számára az éjszaka. Amikor megvirrad, újra megteremti a világot. Az apokalipszis, a végső világkatasztrófa elképzelése már a perzsákat is foglalkoztatta.Vannak olyan magyarázó – etiologikus – mítoszok, amelyek elmondják valamely természeti vagy társadalmi jelenség eredetét. Gyermekien naivak azok az ausztráliai bennszülöttektől származó vélekedések, amelyekkel az állatok tulajdonságait magyarázzák: a denevérek azért nem látnak nappal, mert egyikük egyszer beleesett egy fa odújába, s szemét ág sebezte meg.