A svéd elnökség alatt három prioritást tartunk szem előtt: a legelső a kibővítés – jelentette ki Staffon Carlsson svéd nagykövet tegnap, az integrációs bizottság ülését követően.Tegnap a nizzai csúcs eredményeit vitatta meg az Európai Integrációs Ügyek Bizottsága, mely év végén rendszerint találkozik az Európai Unió és az Európai Bizottság nagyköveteivel – tájékoztatott Szájer József, az Országgyűlés integrációs bizottságának elnöke.– A megbeszélés különleges és új légkörben zajlott le, ugyanis az Európai Unió nagykövetei egyértelműen úgy tekintették Magyarországot, mint az EU jövőbeni tagját, ilyen szellemben tárgyaltak velünk a megoldandó feladatokról.– Sikerült megvalósítani azokat a feladatokat, melyeket magunk elé tűztünk: az intézményi reformot, a bővítés megkezdését és az állampolgárok Európájának megteremtését – jelentette ki Paul Poudade francia nagykövet.– A svéd elnökség alatt három prioritást tartunk szem előtt: a legelső a kibővítés, a másik kettő a foglalkoztatás- és környezetvédelmi politika – hangsúlyozta Staffon Carlsson svéd nagykövet. – Felhatalmazást kaptunk a csatlakozási tárgyalások felgyorsítására is – tette hozzá. – Nagyon bízunk benne, hogy sikerül politikai áttörést elérnünk az első fél év alatt. Magyarországnak komoly erőfeszítéseket kell tenni a jogharmonizáció, az adminisztratív kapacitás és a jogalkalmazás területén – jelentette ki Carlsson.
Előtérbe kerül az unió bővítése
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!