Pesti életképek

A budai Várnegyedet szinte porig lebombázták, a romok között a Fehér Galamb vendéglő már kinyitott. A Nyugati pályaudvarnál az Ilkovicsban zajlott az élet. A Váci utcában három épület semmisült meg teljesen (egyikük helyén ma a Fontana áll), ezek földszintjét rendbe hozták, üzletek nyíltak bennük. Ekkorról származik az a mondás: Budapest nem lett kisebb, csak alacsonyabb. A Napoletana elődjeként a Nylon kávéházba járt szórakozni az ifjúság. Mindennapos látvány volt nyáron a jegesember, a szódás, ősszel és télen a szénszállító szekér. Pihentek lovak a körúton, szalmakalappal a fejükön a kánikulában, s hajtottak marhákat a Vágóhíd felé a Rákóczi úton, a Nemzeti Színház előtt. A Kálvin teret díszítette az Ybl-szökőkút, melynek szobrait Fessler Leó készítette, s amelyek mind megsérültek a háború alatt. (A kutat a tér rendezése során eltávolították, 1959-ben az Erzsébet [akkor Engels] térre vitték, ma is ott áll.) Ekkoriban vált megszokott látvánnyá a füttyös kalauz, a rendőrnő, s élték utolsó munkanapjaikat a piros sapkás, számot viselő hordárok és utcai lámpagyújtogatók. A kávéházi élet még pezsgett, de a polgári véleménynyilvánítás, a meghitt beszélgetések színhelyei fölött már ítélkeztek...Budapest három, a polgári világot még őrző, de a diktatúrába süllyedés jeleit már érző éveiről mesélnek a nemrég megnyílt kiállítás képei a Mai Manó Házban. A tárlat fotóit a Magyar Nemzeti Múzeum történeti fényképtárának anyagából dr. Jalsovszky Katalin főmuzeológus válogatta.– Az 1980-as években a Népszabadság az archívumában őrzött negatívok egy részét a múzeumnak adta, nem volt elég helyük a tároláshoz. Volt a filmek között egy kis járulékos csomag: a Magyar Nap című újság fotósainak munkáit tartalmazta. Ez a bulvár jellegű lap 1947 júniusától 1949. december 1-jéig „élt”, a politikai és gazdasági események mellett foglalkozott mindennel, ami szenzáció volt: balesetekkel, bűnügyekkel, a színházi élet sztárjaival. Az újság nyolc-tíz kitűnő fotográfusa géppel a kezében járta az utcákat, s vélhetően gyakran kedvtelésből is készítettek képeket, hiszen a fennmaradt anyag jó része a lapban sosem jelent meg.Bass Tibornak, Bence Pálnak, Bojár Sándornak és a többieknek köszönhetően maradtak fenn ezek a dokumentumok a pesti utcák mindennapjairól, az akkori divatról, a közlekedésről, a bevásárlásról, jellegzetes figurákról, épületekről. Sőt megvan a lap fotósainak beírófüzete is, amelyet 1947 júliusában kezdtek vezetni, s tintaceruzával szépen feltüntették benne, melyik képet mikor, ki készítette. Öröm volt a negatívok között válogatni, hiszen ez az anyag önmagáért beszél, szinte kínálkozott arra, hogy kiállítás legyen belőle.A képek romokat és életvidám embereket mutatnak, mindenki karcsú, általában rosszul öltözött, de mintha reménykednének valamiben. Ezt az arckifejezést később, az ötvenes években és az azután készült fotókon már nem látni. Érdemes megnézni a január 28-ig nyitva tartó tárlatot, hiszen olyan képek ezek, amelyekre az idősebbek és a fiatalok is azt mondják: jé!