315r lovag a Károlyi-palotában

A Károlyi Mihály utca, ahol a budapesti Károlyi-palota van, nem is olyan régen kapta a nevét: 1962-ben. Korábban hívták Szent Péter utcának, Úri utcának, Urak utcájának, a szomszédságában volt a Barátok tere, majd Ferenciek tere, mögötte pedig az 1932 óta közparkká nyilvánított Károlyi-kert.Amúgy a Károlyi-palota Haynau, Jellasics itteni működése, Batthyány Lajos elhurcolása óta nem a legderűsebb történelmi emlékhely – reméljük, a „hiénának” legalább rossz álmai voltak, amíg itt lakott –, nem vitatható el azonban az épület szépsége, az aranystukkós teremsorok pompája és a lépcsősorok merész ívelése. Vajon hogy gondolt rá vissza Károlyi Mihály felesége, Andrássy Katinka, amikor a végleges emigrációba vonulásuk után taxisofőr lett Párizsban? Saját elbeszélése szerint svájcisapkával a fején taxizott a francia fővárosban, s mert volt humora, biztosan jól is érezte magát.A múlt év végén ebben a szép, felújított Károlyi-palotában szerencsésen eltévedtem, és a kivezető folyosó helyett Martyn Ferenc kiállítására kerültem be. Rajtam kívül senki nem volt a termekben, így még bensőségesebb volt a találkozás a kiállított képekkel. Martyn képeit láttam már Pécsett, tudtam róla, hogy nagy festő, ritka ajándékunk, de mikor volt az! És itt, az ajándékcsendben, a selyemtapéták, a csillárok, a tükrök között szinte beszéltek a képek. A Velencei emlék, Sziklás tengeri emlék, Dunántúli tájak felett, Ír király.Absztrakt ő? Szürrealista? Inkább kubista? Néha-néha mesélő, szinte figurális? Mondhatnánk még sok mást is, de a képeken a legszembetűnőbb a geometrikus rend és a mindent elsöprő színhatás! A szín is több, mint tulajdonság, alapélmény, a tárgyak legbelső lényege.Hol tanulta? Kik voltak a mesterei? Kik tanították? Zavartan állapítom meg, hogy semmit sem tudok Martyn Ferenc életéről. Nem tudtam, hogy Rippl-Rónai fogadott gyermeke volt ő is, a testvére is, hogy húsz évig élt Párizsban, ottlétét végig ideiglenesnek tekintette. Hogy figyelme előbb a szürrealisták felé fordult, majd részt vett az Abstraction-Création társaság megalapításában, s ezzel véglegesen a nonfiguratív művészet mellett döntött. Absztrakt formái mögött mégis szinte minden felfedezhető: emberi arc, testrészek, halak, madarak, kapualjak, boltívek, hangszerek, tájak, munkaeszközök, régi szerszámok, minden, ami a létezés ilyen vagy olyan formája.Ha a Kakas című képét nézem (1955-ben festette), három szó jut róla eszembe: rend, szépség, öröm. Ha a Tengeri emléket, az, hogy mozgás, lendület, ritmus. A kiállítás tizenöt képéről, nyolc szobráról pedig – az érett korszak főművei –, hogy: öröm, szépség, harmónia.Martyn Ferenc ír lovagok leszármazottja volt, nyugtalanság, utazás, vágy és eredendő életszeretet jellemezte. 1940-ben hazajött Párizsból, letelepedett Pécsett, és részt vett a hazai haladó képzőművészet elindításában. 1946-ban a Képzőművészeti Főiskolán megrendezték első gyűjteményes kiállítását, a megnyitót Hamvas Béla mondta. Nem sokkal később Lukács György durván megtámadja Hamvast és Kemény Katalint az Absztrakció és szürrealizmus című könyvükért, és kiutasítja őket a szellemi életből. Velük együtt természetesen a festőket, szobrászokat és a modern művészetet is.Martynon azonban nem fog ki a kor, ösztönei idegenkednek az erőtlenségtől, a kishitűségtől – talán ír ősei is segítik ebben –, és segíti Pécs kultúrája, atmoszférája. A közéletben – mondják – franciás eleganciával vesz részt, szakkört vezet a városban, és mint „tiszteletbeli tanácstag”, a hozzá fordulók csőrepedésének javítását intézi el. Kapott a várostól műtermet is – katedrát nem –, az államtól pedig Kossuth-díjat – igaz, hetvennégy éves korában.S mi az oka, hogy a képeit most itt láthatjuk Budapesten? A Károlyi-palota Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetének ez volt a nyitó kiállítása. Magas mérce, de követik majd újabbak is. Talán Kosztaszty László, Járitz Józsa, nevesebb magángyűjtemények és kevésbé ismert, de nagy festők. A kiállítási programszervező és rendező Kecskeméti Kálmán fiatal tanítványa és barátja volt Martyn Ferencnek, s rövid ideig műtermének alkalmi lakója.Martyn és Hamvas. Mi lehetett a közös bennük? Talán a szabadság. A tiszapalkonyai raktáros – korábban újságíró, filozófus és kultúrakutató – ugyanolyan szabad és független volt, mint a természeti ábrázolásról lemondó szín-, idő- és formalátó. Hamvas szerint Martyn minden képe a modern ember, a modern létezés paradigmája. Egyszerre könyvtár, színház, hangverseny, csillagvizsgáló és szavalóest – szavalnak, zenélnek, meditálnak, beavatnak bennünket az emberi tudat örvényléseibe. Kedvenc könyveihez, Joyce, Cervantes, Petőfi, Flaubert, Mallarmé műveihez a „vizuális olvasás” tanúságaként rajzokat készített.A kiállítás utolsó termében mindössze két kép van, baloldalt a Combat, jobboldalt a Sötét térben című. Szeretném eldönteni, ha választhatnék, melyiket vinném magammal. A bal oldalinak a színei közelebb állnak hozzám, lenyűgöznek, a másikban viszont a szép, szelíd szomorúság az ellenállhatatlan. Nézek jobbra, nézek balra, egyre bizonytalanabb vagyok. Mi lesz már? – mordulok magamra. Melyik kell? Végre eldöntöm. Mind a kettő! És (gondolatban) el is hozom őket. A ’41-ben festett Combat-t, és a ’42-ben festett Sötét térben-t. Itt vannak velem, az egyik balról, a másik jobbról. Mind a kettő.