A frakció kihátrál Torgyán mögül?

2001. 01. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap negyedórás négyszemközti eszmecserét folytatott Lányi Zsolttal, a parlament honvédelmi bizottságának elnökével. Az FKGP frakciójából és alelnöki posztjáról távozott politikus a megbeszélés után úgy nyilatkozott: a Balkán-szindrómával kapcsolatos vizsgálatok eredményéről készült jelentést adta át a kormányfőnek. Lányi Zsolt szavai szerint kisgazda ügyekről nem esett szó, csupán arról, hogy várhatóan a jövő héten kezdeményez tárgyalást a miniszterelnöknél az FKGP-frakcióból kizárt, illetve kilépett öt képviselő. – Tisztázni szeretnénk, hogy a szolidaritási nyilatkozatban foglaltakon túl szükséges-e külön szerződésben rögzíteni a kormány támogatására vonatkozó álláspontunkat – közölte a volt kisgazda alelnök.– A megbeszélésen szóba kerültek a közelmúlt eseményei is – közölte Borókai Gábor kormányszóvivő az MTI érdeklődésére. Hozzátette: Lányi Zsolt megerősítette, hogy az FKGP-frakcióból távozó képviselők a jövőben is támogatják a kormánykoalíciót. Információnk szerint koalíciós körökben azt mérlegelik, hogy az FKGP országgyűlési képviselőcsoportja miként reagálna akkor, ha Torgyán József esetleg távozni kényszerülne az agrártárca éléről. Lapunkat a kisgazda vezetők úgy tájékoztatták, hogy a frakció tagjainak döntő többsége a kormányzati stabilitást fontosabbnak tartja a pártérdekeknél.Érdeklődésünkre több kisgazda politikus is megerősítette, hogy egy koalíciós válság esetén mindössze 5-6 képviselő követné a pártelnököt. Úgy tudjuk, a megyékben is egyre többen adnak hangot elégedetlenségüknek Torgyán József pártelnöki és miniszteri tevékenysége miatt. Az FKGP elnökségének tagjai közül sokan úgy vélik, Szabadi Bélának, az agrártárca politikai államtitkárának mindenképpen távoznia kell posztjáról, hiszen „tisztáldozat” nélkül már nem „hozható helyre” az agrártárca körüli botránysorozat.Torgyán József az FKGP országos elnökségének tegnapi ülésén azonban ismét alaptalan találgatásnak minősítette az államtitkár esetleges menesztéséről szóló híreket. A Békés megyei „reformkisgazdák” tegnapi gyűléséről – ahol a pártvezetés megújítását követelték – Torgyán úgy vélekedett: csupán néhány, a pártból már régen kizárt személyről van szó, akik mögött nincs valódi támogatottság.– Az országos elnökség ülésén mint érdekes elvi kérdést megvitattuk a pártelnöki és az agrárminiszteri poszt esetleges szétválasztását, de arra a következtetésre jutottunk, hogy a kisgazdapárt történelmi hagyományai ezt nem teszik lehetővé – közölte Torgyán József.A pártelnök elmondta: a jövő héten találkozót kezdeményez Orbán Viktorral, hogy tájékoztassa a kormányfőt az „óriási nemzetközi visszhangot és rendkívüli előnyöket hozó” dél-amerikai útjáról. Azt azonban képtelen felvetésnek nevezte, hogy a kisgazdapártból kizárt, illetve kilépett képviselők kijelentéseiről vagy elképzelésiről tárgyaljon Orbán Viktorral. A frakcióból kizárt és kilépett képviselők bizottsági tisztségeivel kapcsolatban elmondta: az FKGP egyetért a testületi helyek létszámarányos elosztásával, de nem a függetlenek, hanem a kisgazdapárt dönti el, hogy hol adja át a helyeket. Bánk Attila frakcióvezető erről lapunknak úgy fogalmazott: természetes, hogy a csökkent létszámnak megfelelően kevesebb helyre tartanak igényt, de a honvédelmi bizottság elnöki posztjához ragaszkodnak. Hozzátette: erről tárgyalni fog Áder János házelnökkel.Az elnökség döntése értelmében Dögei Imre kerül az FKGP Jász-Nagykun-Szolnok megyei listájáról a nemrég elhunyt István József országgyűlési képviselő helyére.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.