A hajléktalan álrendőr esete a kalauzzal

Az álrendőrök ritkán teljesítenek szolgálatot egyenruhában, az egyenruha beszerzése ugyanis szinte lehetetlen. Megeshet ezért, hogy az utcán posztoló vagy lakásunkba becsöngető „közeg” kényszerűségbőlmunkásőrsapkát visel. A rendőrség berkein belül mindemellett nyílt titok, hogy évekkel ezelőtt csaknem ezer biankórendőrigazolványnak kelt lába.Ezeregyszáz lelket számláló falu Taktakenéz, lakosai többnyire idősek. Munkahely nincs a településen, a helybeliek a környező községekbe ingáznak. Az őrsparancsnok, Farkas Norbert szerint Taktakenézen mindenki ismer mindenkit, ezért az idegenek hamar szemet szúrnak. Nem volt ez másként két hete sem.– Két gyanús alak sétálgat a faluban, kaptuk a bejelentést negyedikén délelőtt – emlékezik vissza a rendőrtiszt. Az idegenek hamar horogra akadtak: az álrendőrök a bejelentés után tizenöt perccel már „rács mögött” voltak.Civil ruhát viseltek, egyikük nyomozóként mutatkozott be a Taktakenézen lakó Vargáéknak. Mint állították, a postán hamis bankjegyeket találtak, ezért arra kérték Varga Imrénét, hogy mutassa meg a pénzjegyeit, mivel lehetséges, hogy ők is kaptak a „szállítmányból”. Az idős hölgy 1500 forintot húzott elő, ám ez kevésnek bizonyult. A csalók elsősorban a nagyobb címletekre voltak kíváncsiak.A szomszéd talpraesettségén múlott, hogy a bűnözők végül zsákmány nélkül távoztak: miután a szomszéd gyanút fogott, átsietett Vargáékhoz, és csak ennyit kérdezett az állítólagos rendőröktől: „Mit vesznek maguk?” „Maga ne foglalkozzon velünk!” – csattantak fel a „nyomozók”. Ettől kezdve felgyorsultak az események. Miközben a szomszéd és Varga Imre a rendőrigazolványokat követelték, Varga Imréné a kezében tartotta – nem adta át – az időközben elővett húszezer forintot. Mivel a háziak és a szomszédok egyre határozottabban követelték: „Mutassák a passzust!”, a két álrendőr a távozás mellett döntött.Farkas Norbert őrnagy a történethez annyit fűzött hozzá, hogy a gyanúsítottak Taktakenéz és Taktaharkány között szinte a rendőrség karjaiba futottak. Az önjelölt nyomozók azt állították: rokonlátogatáson jártak a faluban, ám mint később kiderült, hozzátartozója egyiküknek sem él a településen.A vád megalapozott: magánlaksértés és csalás kísérlete – összegezte a történteket az őrsparancsnok.A rendőrségi törvény alapján a rendőri intézkedésnek mindenki köteles magát alávetni, annak jogszerűsége csak abban az esetben vonható kétségbe, ha jogellenessége nyilvánvaló. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója kevés példát tudott említeni a „nyilvánvaló jogellenességre”. Kézenfekvő példaként azt említette, ha az eljáró „közeg” ittas állapotban próbál intézkedni. Abban az esetben, ha a rendőrt „szorítja az idő”, és igazolványának felmutatásával intézkedése sikerét kockáztatná, ezt is elmulaszthatja – tudtuk meg. Feladata végeztével azonban – kérésre – a rendőr köteles azonosító szolgálati helyét, jelvényének számát és nevét is közölni. Ezek ismeretében kifogás emelhető az eljárás miatt, a panaszt az ügyészség vizsgálja meg.Garamvölgyi László sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta azt a testület berkein belül nyílt titoknak számító információt, hogy a rendőrségi igazolványok kibocsátásakor közel ezer okmánynak lába kelt, márpedig ilyen okmányok birtokában a csalók a merészebb akcióktól sem riadnak vissza. Az álrendőrök esetenként házkutatásra is vállalkoznak. Ez úgy lehetséges, hogy a házkutatás – amennyiben halaszthatatlan – a büntetőeljárási törvény szerint határozat nélkül is végrehajtható (jóllehet szabályos eljárás során jegyzőkönyv ekkor is készül: igény esetén ebben emelhető panasz az intézkedés vagy annak módja ellen). Budapesten a XVIII. kerületben állítólag álrendőrök tartottak egy alkalommal házkutatást, a lakókat a pincében megkötözték, aztán távoztak az értékekkel. A csalók végül egy másik visszaélés alkalmával buktak le. Az álrendőrök hamis Interpol-igazolvánnyal mutatkoztak be, arcképüket számítógép segítségével másolták a kártyákra.Több jel mutat arra, hogy az álrendőrök némelyike szakmai szenvedélyről is tanúbizonyságot tesz.Németh Zoltán, az újpesti kapitányság nyomozója sajátos esetről számolt be lapunknak.– O. I. a jól felkészült álrendőrök közé tartozott, egyebek mellett megtaláltuk nála a büntetőeljárási törvény másolatát, amelyre korábban aprólékosan bejelölte a házkutatásról szóló részeket. O. I. mellesleg őrnagyként teljesített „szolgálatot” – fogalmazott a nyomozó.A rendőrbőrbe bújt csaló egy alkalommal, amikor vonaton utazott (akkor is egyenruhát viselt), a szakzsargon szerint „szolgálatba helyezte magát”. Egy kellemetlenkedő utassal szemben segítette ki a kalauzt az „önkéntes rendőr”. Az eset végül hepienddel zárult, ezúttal a törvény szelleme érvényesült.Az egykori álrendőr, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van, különben hajléktalan. A „közeg” munkája során arra törekedett, hogy egyedülálló nőkkel ismerkedjen meg, később pedig hozzájuk költözzön. Amikor a gyanútlan hölgyek bizalmába férkőzött – gyakran –, nagyobb összeget kért tőlük kölcsön, mondván: meg tudja adni, ugyanis sok pénzt vár külföldről.Az „őrnagy” rangjával és kifogástalan – ám nem teljes – egyenruhájával igyekezett jó benyomást kelteni. Elmondása szerint mellékállásban az egyik hazai kereskedelmi televízió biztonsági embereként is dolgozott.– A rendőrigazolvány mellé tehát egy tévés kártya is dukált – jegyezte meg Németh Zoltán. A tizennyolc rendbeli csalással vádolt O. I. őrnagyi jelmeze végül a Déli pályaudvar egyik vécéjéből került elő.Zuglóban a turistaszezon alatt kis túlzással álrendőrdömping tapasztalható. Ott nem magányos farkasokkal találkoznak a nyomozók: a Népstadionnál és a nemzetközi buszpályaudvarnál a többnyire román állampolgárságú álrendőrök kis csoportokban dolgoznak.Nyomozói források szerint stratégiájuk éppoly egyszerű, mint amilyen hatásos. (A BRFK nem mutatkozott túl készségesnek e téma felvetésekor. Talán azt kívánta elkerülni, hogy cikkünk ötletekkel szolgáljon.) A csalás alapját minden bizonnyal az idegenrendészeti törvény szolgáltatja. Ez ugyanis előírja a Magyarországra beutazó külföldi állampolgárok számára, hogy napi ezer forint álljon a rendelkezésükre itt-tartózkodásuk alatt. (A határőrség a határátlépéskor szúrópróbaszerűen ellenőrzi ennek meglétét.)A román állampolgárságú álrendőr – mivel talán a saját bőrén is megtapasztalta e törvény szigorát – könnyen arra a következtetésre juthat, hogy ezért az összegért már érdemes kockáztatni. Mindezt azzal tetézi, hogy olyan román turistát szemel ki, aki feltehetően Nyugat-Európába készül, ezért minden bizonnyal rendelkezik a célország nagykövetsége által kibocsátott – nehezen megszerezhető – vízummal is.Az áldozat igazoltatását követően „pörgetéses” módszerrel hamissal vagy kisebb címletűvel cserélik ki bankjegyeit. Eközben előkerül egy lopott román útlevél is, amelyet ugyancsak kicserélnek arra, amelyben az értékes nyugati vízum található. Garamvölgyi László tájékoztatása szerint évente átlagosan 6-8 álrendőr ellen érkezik feljelentés. Rendőrségi forrásaink szerint ez a szám lényegesen magasabb, arról nem is beszélve, hogy a nyári turistaszezon alatt Magyarországon tartózkodó nyugat-európai állampolgárok közül sokan nem is tesznek feljelentést, ha álrendőr áldozatai lesznek.Amikor az álruhák beszerzési lehetőségeiről kérdezősködtünk, több budapesti kapitányságon azt közölték: nem érdemes keresni hivatalos egyenruhát a fővárosi bolhapiacokon. A legtöbb csaló ezért munkásőrsapkával, pénzügyőrkabáttal és civil nadrággal pótolja az eredetit. A rendőrruha mégsem elérhetetlen árucikk, de a testület ellátóüzletében, a Bölcsőde utcában csak rendőrök vásárolhatnak. Legalábbis hivatalosan.