A történelem ingajáratában

A varjúraj / város felé surrog tova, / hó lesz hamar, / jaj, akinek nincs otthona! – Mi mást is választhatott volna könyvének címéül Ircsik Vilmos, ha nem Friedrich Nietzsche komor harangszóként hangzó verssorait? A német ajkú családban született, Veszprémben élő tanár és műfordító rokonszenvesen szerény terjedelmű könyve méltán nyerte el a Magyar Napló pár éve meghirdetett Önképünk az ezredfordulón pályázatának nagydíját. Több, mint dokumentum: egyszerre fájdalmas-keserű önvallomás a kettős identitástudatról és egy kis falu, Pille külön történelme a honfoglalás előtti időktől egészen a második világháborút követő korszakig, amikor a falu német ajkú lakosságának jelentős részét megfosztotta otthonától az új hatalom. Vagonokba zsúfolva űzték el őket arról a földről, ahová több mint kétszáz évvel azelőtt telepítették be őseiket a falu katolikus papjai az elkergetett nyakas kálvinisták helyére.Az ősöket Ircsik a görög sorstragédiák hőseihez hasonlítja, akik, mint írja: „már eleve bűnösként lépnek a színre. Megölték apjukat, vérfertőzést követtek el, elorozták a tüzet az istenektől. És már csak az önigazolásra van lehetőségük. Az ide telepített németek ilyen hősökként támolyogtak a színre.” Megtudjuk azt is, a németek nem svábok: frankok és bajorok, az elkövetkező évszázadokban békében éltek és dolgoztak, s „a magyar történelmi sorsfordulókon tanúsított magatartásukat az a néhány negyvennyolcas honvédsír sejteti, amelyeket hosszú ideig gondoztak” – emlékezik az író.Ircsik gyerekfejjel volt tanúja a kitelepítéseknek. Családjuk maradhatott, mivel anyai ősei a pillei szabad magyar vadászokból kerültek ki, s az író keserű szájízzel teszi fel a kérdést, hálás legyen-e ezért. Ám a Grimm család nem kerülhette el a sorsát. A könyv első felében az ő kálváriájukat kísérhetjük figyelemmel. A kitelepítés sötét hajnalának leírása önmagában is megállná a helyét, mint a korszak egyik jellemző epizódját felidéző elbeszélés. Móricz, Kodolányi jut az eszünkbe olvasás közben. De ez nem irodalom. Új év hajnalán Grimm János elindul megkeresni a jegyzőt, hátha van remény, s nem kell nekik is menniük. Megszúrt ember tántorog vele szembe az utcán, jajgató felesége fut utána. A feleség német, szerencsétlenül járt férje magyar, neki köszönhetően ők maradhatnak. A feleség testvére, Szattler Tóni nem. Ezen szólalkozik össze a két férfi disznóvágás közben. A forrófejű ember hírében álló Szattler Tóni szúr, a hóban pirosló vércsík írja a falu új történelmét. Közben a falu bírája, aki szintén rákerült a kitelepítendők listájára, haldoklik. Halálos ágyán is megrohamozzák az elűzetésre ítéltek, hogy igazolja ártatlanságukat. A bíró beszélni sem képes már, a körülötte álló emberek valami kétségbeesett reménnyel a haldokló mozgó ajkairól próbálják leolvasni jövőjüket.Groteszk jelenet fogadja Grimm Jánost a jegyző udvarán: Gyula, a falu bolondja veszekszik a jegyzővel, átkozódik, hiába, őrá is a vagon vár. Akárcsak Grimmre és várandós asszonyára. A vagonban a bolond Gyula ösztönösen Grimmékhez húzódik, kitaszított a kitaszítottak között, zötyögnek együtt az ismeretlenbe.A németek helyébe felvidéki magyarok transzportját indítják el a kis falu felé, mellettük az Alföldről – mint később kiderült – kimondottan politikai célokból ide telepítettek sorsának leírásával sem marad adós az író. Utóbbiak közül került ki Pille új, szocialista vezetősége, a tanácselnök, a párttitkár, a rendőr. A további fejezetekből képet – és nem mindig komor képet – kapunk arról, hogyan tanultak meg együtt élni és dolgozni a deportálást elkerült németek és a magyarok, akiket lassan-lassan összekovácsol a közös ellenség, a kommunista vezetők iránti gyűlölet. Hogyan szokják meg s fogadják el egymás szokásait, kultúráját a kezdeti idegenkedés, kisebb-nagyobb konfliktusok után. Más nemzetiségű és vallású fiatalok esküvőjét sok humorral fűszerezve idézi fel Ircsik. Szikár, szuggesztív könyv ez a megbékélésről, vádirat „a történelem ingajáratába sodródott németek nevében”, akik nem mondhatták el igazukat.(Ircsik Vilmos: Jaj, akinek nincs otthona. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 1999. Ára: 700 forint)