Alakulóban az MSZP „árnyékkormánya”

Pásztor
2001. 01. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP felkérte a választási, illetve a kormányprogram szakmai fejezeteit előkészítő tizenhat kabinet vezetőjét munkájuk megkezdésére – jelentette be szombaton Kovács László pártelnök. A vezetők között található Medgyessy Péter, Kiss Péter, Vastagh Pál és Keleti György exminiszter.Meghatározta az MSZP országos választmánya a 2002-es országgyűlési választásokra való felkészülés szervezeti és személyi feltételeit – jelentette be Kovács László pártelnök a testület szombati ülése után. Jánosi György, az országos választmány elnöke elmondta: az elnökség korábbi döntését megerősítve létrehozták a választási, illetve a kormányprogram előkészítését irányító bizottságot. A testület vezetője Kovács László lett, tagjai: Szili Katalin elnökhelyettes, Lendvai Ildikó és Juhász Ferenc alelnök, Nagy Sándor frakcióvezető és Jánosi György.Kovács László beszámolt arról is, hogy a választási, valamint a kormányprogram szakmai fejezeteit előkészítő tizenhat kabinet vezetőjét felkérték a feladat elvégzésére. Megtudtuk: a gazdaságpolitikai kabinetet Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter, a munka világával foglalkozót Kiss Péter volt munkaügyi miniszter, a jogalkotással összefüggőt Vastagh Pál volt igazságügy-miniszter, a honvédelmi és nemzetbiztonságit Keleti György volt honvédelmi miniszter, az agráriummal és vidékfejlesztéssel foglalkozót Németh Imre országgyűlési képviselő, a gyermek- és ifjúságpolitikait Tóbiás József, a Fiatal Baloldal elnöke vezeti.A programok szellemi irányultságát meghatározó tanácsadó testület tagjait egyelőre a pártelnök nem akarta megnevezni. Kovács úgy vélte: harmóniát kell teremteni a választási és a kormányprogram között, mivel elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesznél ez a két program nem állt összhangban egymással.Az országos választmány szombaton egyébként megválasztotta a testület harmadik elnökhelyettesének Wiener György országgyűlési képviselőt, s elfogadta a párt jövő évi költségvetésének irányelveit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.