Úgy mesélem el, ahogy volt. Este fél tízkor csöngött a telefon. Az ilyen kései telefonok, ha megszólalnak, már tudom, hogy holnapra sürgősen kell valakinek valamilyen fotó. Most is így volt: a népdalénekes és mesemondó Berecz András hívott, hátha van ötletem annak a CD-nek a borítójához, amelynek az a címe, hogy Kőkertben liliom. Az ihlető erdélyi, moldvai népdalt én is jól ismertem, de erre a képre eddig nem figyeltem. „Porondos víz martján / Felnőtt liliomszál, / Nem szereti helyét, / El akar bújdosni. / Ki kell onnat venni, / Új helybe kell tenni. / Új helybe, kőkertbe, / Hátha megfogannék!”Hosszabb gondolkodási időt kaptam ugyan, de tíz perc múlva már tudtam is, hogy mit ajánlok. Az előzmény: Szekszárdon húsz éve fényképeztem egy olyan, középkori eredetű vállkövet, ahol látható kőliliom. Elküldtem a képet, de visszakaptam azzal a rajzzal, hogyan kéri a nagyítást és kivágást. Hamarosan ment az újabb kópia, de azt is visszakaptam, mert másként vágtam. A lényeg: legyen rajta a kőliliomot körbevevő indás dísz (az lenne a kőkeret), és legyen ott a kereszt, hisz erről szól a lemez, erről szól – tette hozzá Berecz András – Szent István kora óta a magyar történelem is.Ennyit bevezetésként és indokként, s most hadd szóljak röviden e vállkő kapcsán a Pannonhalmi rendtörténet alapján Szekszárdról. A régi római katonai gyarmat, Alisca helyén 1063-ban I. Béla király a Megváltó tiszteletére monostort alapított a Tolna megyei Szekszárdon, s az apátságot Szent Benedek fiaival népesítette be. A király gazdag alapítványt juttatott az apátságnak, éspedig nemcsak a Duna jobb partján, Tolnában, Baranyában, hanem a balon is, ahol az apátság birtokai a Duna közelében levő Fajsztól fölfelé Szakmárig nagy kiterjedésben helyezkedtek el. Mint királyi alapítású apátság, exemptus volt (ez általában valamely kötelezettség, szolgálat alóli mentességet, mentesítést jelent), s ehhez a kiváltsághoz utóbb megszerezték Szekszárd apátjai a főpapi jelvények használatának jogát s az állami törvények rendes intézkedésével szemben az apátságnak s népeinek a megyei bíráskodás alól való mentességét is. Kit állított a király monostora élére, ki vezette a monostor ügyeit, midőn benne az alapítót nyugalomra helyezték, nem tudjuk.Ebből az elpusztult, de alapfalaiban látható bencés apátsági templomból származik az a díszes vállkő és pillérfő (indába foglalt palmettákkal), amelynek egy részlete itt látható. Egyébként I. Béla királyunkról kapta nevét a város is, „merthogy Béla szögszínű és szár, azért nevezte el Szögszárdnak, a maga állapotáról, monostorát”.
Szentkirályi Alexandra: Vannak országok, ahol jobban szabályoznák az iskolai mobilozást + videó
