Alkotmányt sértő rendelkezés

Moldoványi Tibor
2001. 01. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alkotmányellenes az a rendelkezés, amely megtiltotta, hogy hatóságnál dolgozó nyomozók szolgálati viszonyuk megszűnésétől számított két éven belül magánnyomozói tevékenységet végezzenek – mondta ki tegnap nyilvánosságra hozott döntésében az Alkotmánybíróság. A testület megállapította, hogy a foglalkozás szabad megválasztásának joga tekintetében a két évre szóló korlátozás céljához képest aránytalan. A jogszabály lehetetlenné teszi, hogy az érintett az eredeti szolgálatát elhagyva egy teljesen más helyen magánnyomozói feladatokat végezzen. Az Alkotmánybíróság szükségtelen, alanyi jellegű korlátozásnak ítélte a megsemmisített rendelkezést, amely sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát is. A testület döntésénél figyelembe vette, hogy a szerzett jogok védelme ez esetben is szükséges. A törvényalkotó akkor járt volna el helyesen, ha átmeneti időt biztosított volna az érintetteknek, hogy eldöntsék, melyik helyzetet választják. A kifogásolt rendelkezést az Alkotmánybíróság 2001. június 30-ával megsemmisítette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.