Átalakuló vasúti fuvarpiac

Putsay Gábor
2001. 01. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az osztrák vasúttal közösen bővíteni kívánja nemzetközi kisáru-fuvarozási szolgáltatását a MÁV. A két társaság évente 6-8 milliárd forint értékű kis tömegű áru nemzetközi fuvarozását végezné el – tájékoztatta lapunkat tegnap a MÁV Rt. Mint ismeretes, a MÁV és az osztrák vasút tavaly szeptember óta közlekedtet napi rendszerességgel Budapest és Bécs között kisáruszállító teherkocsit, a piaci igények azonban lehetővé teszik, hogy ezen a területen többletbevételre tegyenek szert a vasutak. A nagy értékű és kis tömegű áru elszállításának jövedelmezőségét jól mutatja az osztrák vasút tavalyi eredménye: összforgalmának egy százalékát sem tette ki a kisáruk elszállítása, bevételeinek egytizede viszont ebből származott.A MÁV a jövedelmezőség fenntartásáért az árufuvarozás területén is kénytelen új piacok után nézni, ugyanis a társaság eddigi hagyományos fuvarai nem kockázatmentesek. Tavaly például a cukorrépa-szállítás elmaradása miatt csökkentek jelentős mértékben a MÁV belföldi fuvarozásból származó bevételei.A MÁV és a horvát vasút tavaly 3,7 millió tonnás áruforgalmat bonyolított, ennek döntő része Rijekán haladt keresztül. A Magyar Nemzet értesülései szerint a horvát–magyar vasúti kereskedelemben a rijekai kikötő mellett a plocei is jelentős szerephez juthat a következő években. Plocéban ugyanis a horvátok egy folyékony áru fogadására is alkalmas kikötőt építenek, ahonnan Magyarország felé évi egymillió tonna áru indulhat útjára.A MÁV tájékoztatása szerint tavaly 1,9 millió utas vette igénybe a nemzetközi személyszállító vonatokat. Az utasok fele Magyarországról indult útnak, hét százalékuk számított tranzitutasnak, 43 százalékuk pedig beutazónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.