Atyánszky a bíróság előtt

Pozsonyi Tibor
2001. 01. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap délelőtt megkezdődött a Szolnoki Városi Bíróságon az a büntetőper, amit az ügyészség kezdeményezett Atyánszky Györgygyel, az FKGP országgyűlési képviselőjével szemben csődbűntett vétsége miatt. A cég tulajdonosa és ügyvezetője ellen 1999 nyarán arról érkezett bejelentés, hogy az egyre nehezebben működő vállalat vagyonának egy részét kimenekíti, mielőtt azt felszámolják.Csak az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése után kezdődhetett el a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ügyészségi Hivatal vizsgálata, ezért húzódott el a már három évre visszanyúló ügy tárgyalásának kitűzése.A felszámolás alatt lévő cég záró vizsgálatát ugyan befejezték 2000 novemberében, a záróegyenleg készítése még folyamatban van. Az előzetes mérlegelések szerint Atyánszky György a feleségétől kölcsönkért hárommillióval együtt – amit a cégbe befektetett – 23 millió forintot bukott.Atyánszky mindvégig tagadta bűnösségét, felhívta a figyelmet arra, hogy 1997 óta a cég ügyeit nem kísérte igazán figyelemmel.Az első tárgyalás délelőttjének túlnyomó része azzal telt el, hogy a bíróság kikérdezte a martfűi pékséget üzemeltető egykori L–G&T Kft. ügyvezetőjét egy, a cége által lízingelt Volvo típusú autóról, annak jogi tulajdonosáról, illetve annak sorsáról. Az 1996-ban hárommillió forintos kezdeti értékű autót – a vádlott állítása szerint – tagi kölcsönből, felesége pénzén lízingelte az első részlettől kezdve az utolsó százezer forint hátralék fennmaradásáig. Tisztázatlan maradt az autó tulajdonjogának alakulása, illetve annak üzembentartói joga. Az autó sorsának azért van jelentősége, mert nem világos, hogy a csődbe került cég mégis miként volt képes fizetni az autó lízingdíját. Annyi mindenesetre a tanúk – a felszámoló cég képviselője és a könyvvizsgáló – vallomásából egyértelmű, hogy a felszámolást végzők nem találtak a cégnél számottevő vagyont, csak 23 milliós veszteséget. A bíróság Atyánszky perét március 28-ra napolta el. A tárgyalásra újabb tanúkat idéz be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.