Az SZDSZ elveti a lex Prágát

Tábori
2001. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Benyújtotta a médiatörvény módosítását célzó indítványát Pető Iván, az Országgyűlés kulturális bizottságának SZDSZ-es tagja. A javaslattal nemcsak a közmédiumok kuratóriumaiból távolítanák el a pártok képviselőit, hanem a későbbiekben az Országos Rádió és Televízió Testületből is.– Talán nem dicsőség, de a médiatestületek ügyében az SZDSZ visszatér eredeti álláspontjához. Soha nem gondoltuk ugyanis komolyan – csupán kompromiszszum volt részünkről –, hogy belementünk a pártok által delegált kuratóriumi elnökségek létrehozásába – közölte tegnap Pető Iván. A politikus indítványa szerint a nagykuratórium civil tagjai választanák meg az elnökséget kétharmados szavazattöbbséggel. Az elnökségi posztokra nyílt pályázatot írnának ki.Az MSZP lex Prága elnevezésű jogszabálycsomag-tervezetével ugyanakkor épp amiatt nem ért egyet az SZDSZ, mert a szocialisták továbbra is ahhoz a feltételhez kötik a helyzet rendezését, hogy az Országgyűlés szavazzon a médiatestületek ellenzéki tagjairól – derült ki a Pető Iván szavaiból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.