Az udvarhelyi médiaaura

A köz- és társadalmi életét tekintve legaktívabb erdélyi városka, Székelyudvarhely az anyaországi társadalom lakmuszpapírjaként is kiváló – honi közéleti botrányok pattannak ki onnan és halnak el, illetve duzzadnak folyóvá itt, annak függvényében, hogy épp kinek érdeke és ereje elfojtani, illetve felduzzasztani azokat.Az első történet jó kétéves. Magyar mércével királyi popsztár érkezett a városba, hogy kemény pénzért megossza sokak által vitatott, de még többek által szeretett „művészetét” a végek lakóival. Öttagú család a pedagógus feleség félhavi bérét is otthagyta a jegyért, mégis több ezren várták a budapesti énekest, aki a koncert előtt elfogyasztott nagy mennyiségű alkohol miatt alig tudott feltámolyogni a színpadra. Valahogy eltátogta a koncertet a megrökönyödött udvarhelyieknek, akik nem tudták, hogy vásárhelyi társaikhoz képest még jól is jártak, hiszen másnapra annyira berúgott az ügyeletes zseni, hogy le kellett mondani a fellépést. A véletlenül épp arrafelé járó magyar konzul, látva a sportcsarnok előtt szorongó sokezres tömeget, politikai okokat sejtett, ezért utánajárt a dolognak. A „gyengélkedő” művészt az udvarhelyi szállodában sikerült utolérnie, amint épp whyskisüvegekkel próbálta eltalálni a közelébe merészkedő pincérlányokat. „Leszarom, mert megtehetem, én vagyok a király” – mondta a zenész a helyi szervezőknek, akik a kétségbeesés határán próbálták betartatni vele az aláírt szerződést. A vásárhelyi koncert elmaradt, az anyaországi média nem tartotta érdemesnek foglalkozni vele, a sztár gondosan kimunkált imázsába nem volt beilleszthető ez az esemény, ezért elhallgatták.A második történet tavalyi: Bródy János több honi zenésztársával közösen fellépett az udvarhelyi Tavaszi napokon, meglehetősen borsos gázsiért. Ez persze nem baj – a piacból él ő is, fizessék hát meg a művészetét. A koncert után azonban nyilatkozott a helyi újságnak, két sárga rózsázás közt például ezt: „A Fidesz óriási bajba kerül, ha elveszíti a választásokat. Pokorni Zoltán kivételével az összes politikusra egy jogállamban börtön várna. Adót csaltak, a gyerekeik úgy működnek, mint egy maffia.” A zenész pechjére a nyilatkozat nem halt el a világ végén, hanem eljutott Budapestre is – a Magyar Nemzetnek Bródy előbb letagadta az interjút, aztán – miután a Nap Tv-ben is lejátszották a hangfelvételt – eltűnt, nem volt hajlandó senkinek sem nyilatkozni a történtekről. A dolog elült – nem emelte fel szavát a Nyilvánosság Klub, lapított az SZDSZ, a MÚOSZ elnöke is biztosan nyaralt valahol – Bródy tehát megtehette, hogy büntetlenül rágalmazza az ország választott vezetőit.A harmadik történet most zajlik. Szombaton ugyanis a köztévék vezetői – Csermely Péter, az MTV hírigazgatója és Bayer Zsolt, a Duna Televízió kulturális és szórakoztató műsorainak vezetője – a székelyudvarhelyi Polgári estek rendezvénysorozat vendégeként előadást tartottak a közszolgálati televíziózásról. E sorok írója ezen a rendezvényen – miként az első két történetben szereplő eseményeken is – jelen volt, ezért nem szorul sem az MTI, sem más sajtóorgánumok tájékoztatására. Pontosan tudja, mit és hogyan mondtak a budapesti előadók: Bayer Zsolt szó szerint a „sajtó szabadosságára” hívta fel a figyelmet, azt fejtegetve: „Eleink másfél évszázadot küzdöttek a szabad sajtóért, most elérkezett az a pillanat, amikor a sajtó túlkapásai ellen kell küzdenünk. Úgy látom, a magántőkéből létrehozott médiumok java része ma már szellemi és erkölcsi terrort gyakorol a társadalom felett. Nyilván nyugaton jóval felkészültebbek ez ellen, de itt, keleten, ahol csak most próbálgatjuk a demokráciát, sokkal védtelenebbek vagyunk e lelki, szellemi és üzleti terrorral szemben – hiszen nálunk még nem volt idő rá, hogy kifejlődjenek azok az önvédelmi reflexek, amelyek az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában már működnek. Estéről estére, napról napra a kereskedelmi médiumok révén egy nem létező világ türemlik be a családok életébe, a legvédtelenebbnek tekinthető gyermekek fejébe. Ez olyan vágyakat generál bennük, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, ugyanakkor azt sulykolja, hogy erőszakkal minden megoldható. Aki különlegeset, botrányosat csinál, az a menő.”Csermely Péter hasonlóan vélekedett a mai társadalom sajtóviszonyairól: „A XIX. század közepén, a sajtó megszületésekor a fiatal és gyenge sajtót kellett megvédeni a társadalomtól. Mára fordulni látszik a kocka, egyre inkább úgy tűnik, hogy a társadalmat kellene megvédeni a sajtótól.” Az előadásokat követő beszélgetésen szóba került az is, hogy az egyik magyar kereskedelmi tévécsatorna első hírben számolt be arról, megkerült Zámbó Jimmy haja. A hallgatóságból jövő kérdés azt firtatta: vajon tényleg ez volt akkor a legfontosabb hír Magyarországon? Ha ezzel indul egy nézett hírműsor, annak milyen hatása van a nézőre, mennyire és milyen irányba alakítja a világról alkotott képét? A tévévezetők elmondták: az általuk irányított televíziók nem fognak beállni ebbe a sorba, náluk a popsztár öngyilkossága sem volt, nem lehetett vezető hír.Magam is úgy vélem, nem lehet mindent a nézettségi indexek mögé bújva igazolni – bár nagy valószínűséggel komoly tömeget ültetne a képernyő elé például egy élőben közvetített kivégzés, józan ésszel gondolkodó emberben mégsem merül fel, hogy ilyet kellene két intimbetétreklám között sugározni. De maradjunk a zenész körüli médiafelhajtásnál: még jóformán ki sem hűlt a szerencsétlenül járt énekes teteme, a tévéadók máris háborúba kezdtek az emlékműsorokkal. A háború döntő csatája ma egy hete zajlott: többszörösen módosított kezdési időpontokkal, megismételt emlékműsorral és csak ma, csak nálunk, csak önöknek típusú gusztustalansággal igyekeztek az adók minél nagyobb nézettséget és az ebből következő kereskedelmi sikert csiholni a tragédiából. És van még egy felvonás, holnap, az élőben sugárzott temetéssel – ha emlékezetem nem csal, magyar közszereplő temetését legutóbb Antall József halálakor közvetítette a televízió. Akkor az ország első szabadon választott miniszterelnökét kísérték utolsó útjára, most egy popsztárt – bár a két tragédiát nem szabad, nem lehet összehasonlítani, a hivatalban levő miniszterelnök halála azért nagyságrendekkel nagyobb társadalmi hatással járt, mint egy zenészé, utóbbi körül mégis összehasonlíthatatlanul nagyobb a felhajtás.A két közszolgálati tévés előadásáról cikk jelent meg egy erdélyi napilapban. A Krónika – ő is a piacról él és el kell adni a lapot – a Küzdeni kell a túl szabad sajtó ellen címet adta a tudósításnak. A szerző a (különben szerencsétlenül fogalmazott) cikkben megmagyarázza a meghökkentő mondatot – a közszolgálati médiumok vezetői a kereskedelmi adók által teremtett médiakörnyezet ellen szóltak. A Magyar Távirati Iroda bukaresti tudósítója hétfőn már A szabad sajtó ellen a közszolgálati tévék vezetői címmel tájékoztat az eseményről, természetesen a Krónikára hivatkozva, a keddi Magyar Hírlap már továbbgondolta az ügyet, Magyar tévévezetők szerint túl szabad a hazai sajtó címmel. Utóbbi orgánumban Wisinger István, a MÚOSZ elnöke is megszólal, pontosabban „ehhez semmi hozzáfűznivalója nincs, a szöveg önmagáért beszél”.Kedd este közleményt ad ki a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője, Haraszti Miklós. Ennek témája a sajtószabadság, és így kezdődik: „Bayer Zsolt és Csermely Péter tévévezetők botrányos székelyudvarhelyi nyilatkozata nyíltan meghirdeti az eddig be nem vallott harcot a kormány által még meg nem szállt média ellen is. Ez a pártkatonák leplezetlen hangja, és jól mutatja a magyar médiát fenyegető veszélyt.” Szerdán a Magyar Hírlap vezető publicistája, R. Székely Julianna terjedelmes és dörgedelmes jegyzetben rántja le a leplet a sajtószabadságra támadó gaz közszolgákról. Igaz, ő már kicsit óvatosabb, hiszen az írást úgy kezdi: Ha igaz a hír.Itt van a dolog lényege: ezen sorok írásának idejéig, csütörtök délig egyetlen sajtóorgánum munkatársa sem hívta fel sem Bayer Zsoltot, sem Csermely Pétert az ügyben, hogy pontosan mit is mondtak ők Székelyudvarhelyen. De még az SZDSZ ügyvivője sem, hogy történelmi léptékű, sajtószabadság-védelmező közleménye előtt megbizonyosodjék, mi ellen is emeli fel zengő baritonját. Senkiben nem merült fel, hogy esetleg téved, csúsztat, provokál (nem kívánt törlendő) az erdélyi lap – örömmel vették a hírt, mert kedves volt szívüknek. Szemellenzős látásmód ez – aki kedves nekünk, azzal csak jó történhet vagy semmi, akit nem kedvelünk, arról minden gazemberség igaz. Lám, elkerülhetetlen a média pártsemlegesítése – harsogja az SZDSZ, R. Székely pedig Táncsics-idézetet rángat elő: „a szabadsajtó minden általa történt hibát maga meg is orvosol”.Én ebben nem lennék ennyire biztos.(Különben az udvarhelyiek, köszönik szépen, jól vannak. Ha Bródy arra jár zenélni, megtapsolják, rendületlenül nézik a Dunát és az m2-t, s tudnak felejteni: úgy hírlik, autóbuszt szerveznek a Király temetésére.)