Nincsenek egymással harcoló nézetek az MDF-frakcióban a választási szövetség megkötésével kapcsolatban, annak ellenére, hogy bizonyos kérdésekről eltérnek az álláspontok – nyilatkozta tegnap az MTI-nek Balsai István. A frakcióvezető biztos abban, hogy az MDF szombati országos gyűlésének küldöttei elfogadják azt a nyilatkozatot, amelyben rögzítik a 2002-es választási együttműködés alapelveit.Balsai István megjegyezte: a dokumentumban szó sincs arról, hogy az MDF egyedül kívánna nekivágni a választásoknak. – A frakció döntő többsége úgy látja, hogy a Fidesszel folytatott tárgyalásokban most már ideje lenne valamilyen konkrétumot is tető alá hozni – mondta a politikus. Hozzátette: legyen világos az MDF álláspontja, ha megállapodást akar kötni, akkor azt ne tolja ki bizonytalan időpontra. – Úgy gondolom, komolyan kell venni azt az ajánlatot, amelyet a több hónapig tartó tárgyalássorozat után a Fidesz tett, és amelyről a nyilvánosságot is informálta, hogy eloszlassa a félreértéseket, amelyek szerint komolytalan, megalázó és számszerűleg értékelhetetlen ajánlatról van szó – jelentette ki a frakcióvezető. Az ajánlat 30 egyéni választókerületi és 20 listás helyről szólt. – Érthető, hogy a jelenlegi képviselői helyeken túlmenően a közös jelöltek olyan helyeken szállnának ringbe, amelyeket jelenleg az MSZP tölt be – vélekedett a frakcióvezető.Mint ismeretes, Dávid Ibolya pártelnök az MDF országos választmányának legutóbbi ülése után idő előttinek nevezte a választási megállapodás megkötését. – Nem szerencsés azt mondani, hogy ráérünk még a megállapodásra, és annak több hónapos eltolását kilátásba helyezni, hiszen a partner láthatóan nem ezen az állásponton van. Ebből az következik, hogy veszélyeztetjük a megállapodás szándékolt létrehozását – jelentette ki tegnap Balsai István.
Fegyveresek mészároltak le több tucat embert Haitin
