A NATO folyamatosan hangsúlyozott elvárásai és a légvédelem helyzete miatt a nemzetbiztonsági kabinet mai ülésén mindenképpen döntésre kívánnak jutni a magyar légierő MiG–29-es vadászgépeinek ügyében – értesült lapunk. Amennyiben sikerül eredményesen lezárni a tavaly nyár óta húzódó vitát, elképzelhető, hogy még ebben a fél évben a valódi továbblépést biztosító – középtávú – nyugati használtgép-beszerzésről is döntés születhet.Két, a MiG–29-esek átalakítására és minimális NATO-kompatibilissé tételére vonatkozó ajánlat közül választhat a nemzetbiztonsági kabinet. Az egyiket a német DASA és orosz partnere nyújtotta be, a másikat pedig egy izraeli cég. A német pályázó már egy szándéknyilatkozatot is birtokol, amelyet Szabó János honvédelmi miniszter írt alá tavaly nyáron, ám ezt – éppen a kabinet javaslatára – levették a napirendről, az ajánlat alkalmatlansága miatt.A magyar követelmények szerint a pályázónak a meglévő gépállomány minél nagyobb hányadát (lehetőleg az összes, 27 darab gépet) kellene átalakítania, hogy azok olcsóbban legyenek üzemeltethetők, műszerezettségük pedig minimálisan megfeleljen a NATO elvárásainak, de kizárólag a magyar (illetve közép-európai) légtérben történő együttműködésre. A néhány év alatt elvégzendő munkák évente 2-3 milliárd forintos tételt jelentenének a költségvetésben – a végösszeg a darabártól és az átalakítandó gépek számától függ.A végleges döntést információink szerint számos tényező hátráltatta. Noha egyes vélemények szerint a DASA ajánlata drága és nem kellőképpen rugalmas, Németország NATO- és EU-tagsága sokat nyom a latban, csakúgy, mint az a tény, hogy a DASA-nak kizárólagos szerződése van a gépeket eredetileg gyártó orosz céggel.Az izraeliek ezzel szemben óriási – háborús körülmények között tesztelt – tapasztalattal rendelkeznek a harci gépek felújítása terén, és soraikban számos, Oroszországból emigrált, korábban a MiG–29-eseken dolgozó mérnök dolgozik, emellett fajlagosan olcsóbb ajánlatot nyújtottak be.A szakirodalom adatai szerint a Magyarország által igényelt munkákat eddig egyik pályázó fél sem hajtotta végre korábban, így teljesen meggyőző referenciával nem bírnak.Forrásunk szerint mindenképpen elkerülendő, hogy a politikai taktikázás a szakmai szempontok és a magyar döntéshozatal szuverenitásának rovására menjen. Nem engedhető meg a további halogatás sem, mivel a magyar MiG-ek a NATO-kompatibilitástól, átalakítástól függetlenül első üzemi ciklusuk végéhez érkeztek, s ez már üzemképességüket és így a magyar légvédelem hadrafoghatóságát veszélyezteti.A döntés kaput nyithat a használt nyugati gépek beszerzését illetően, ami néhány éven belül teljes NATO-kompatibilitást eredményezhetne.
Donald Trump: Ez Biden és Zelenszkij háborúja
