Úgy tűnik, az elhíresült Xénia-láz nyomán kerekedett botrány nem szegte az MSZP kedvét, hogy a politikai táborát a tizennyolc évnél fiatalabbak körében újra sajátos módszerekkel növelje. Czeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat ifjúsági, valamint oktatási bizottságának MSZP-s tagja, a BIT egykori helyi alelnöke január elsejéig az ország egyik legnagyobb iskolaszövetkezetének, a Rébusznak is igazgatósági elnöke volt.Az 1997 januárjában megalakult Rébusz napjainkra az ország egyik legnagyobb iskolaszövetkezetévé nőtte ki magát. Budapesti irodája a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) és a Fiatal Baloldal Köztársaság téri székhelyén van bejegyezve. A Rébusz iskolaszövetkezet korábbi igazgatósági elnöke az a Czeglédy Csaba, aki az MSZP szombathelyi képviselője, a dunántúli megyeszékhely önkormányzata egészségügyi és ifjúsági, valamint oktatási bizottságának is tagja. Ceglédy ezenkívül 1996 és 1999 között a városi BIT szervezet alelnöki tisztét is ellátta. A Rébusz munkatársai a 16 évesnél idősebb fiataloknak diákmunkákat, ifjúsági rendezvényeket, valamint különböző vakációs és építőtáborokat szerveznek.Üzleti partnereik között nagy nemzetközi cégek is találhatók. Ilyen például a Tesco, a Stollwerck, a Billa, a Philips vagy a Coca-Cola. A McDonald’sszel pedig olyan szerződést kötöttek, amely révén a cég éttermeibe szinte csak rajtuk keresztül lehet felvenni az ott dolgozni kívánó fiatalokat.A McDonald’s és a Rébusz közötti szoros kapcsolatot jelzi az iskolaszövetkezet internetes honlapján olvasható szöveg: „a legtöbb budapesti McDonald’s étteremben a diákok foglalkoztatása a Rébusz Iskolaszövetkezet közreműködésével, illetve szervezeti keretei között történik. (...) A McDonald’s-éttermi munka esetén előfordulhat, hogy nem az irodában kell a beiratkozást lebonyolítanod, hanem a Rébusz valamelyik munkatársa segít azt az adott helyszínen elintézni”. A világhálón egyébként ezeknek a munkatársaknak a nevét és mobilszámát is el lehet olvasni.Mindez csak a fővárosban negyven gyorséttermet jelent. Az internetes honlapról azonban az is kiderül, hogy a diákok csak akkor jelentkezhetnek éttermi munkára, ha előtte jelentkeztek a Rébusz illetékesénél, és beléptek az iskolaszövetkezetbe. Ha pedig úgy gondolják, hogy már nem kívánnak tovább dolgozni, még a munkaruhájukat is a Rébusznál kell leadniuk.Nem csoda, hogy az iskolaszövetkezet 1999-es nettó árbevétele már meghaladta a 311,4 millió forintot. A szövetkezet ugyanis az általuk közvetített munkaerőre igényt tartó vállalattal minden esetben szerződést köt, a diákoknak pedig az átutalt munkavállalási díj 70-80 százalékát továbbítja. Még karitatív tevékenységet is végez: bevételéből több mint egy tucat ifjúsági szervezetet, társadalmi egyesületet és oktatási intézményekhez kapcsolódó alapítványt támogat.A Rébusz, saját bevallása szerint is megközelítően tizenötezer taggal rendelkezik. A náluk dolgozó diákok azonban a munkalehetőségeken kívüli egyéb rendezvényekről is értesülhetnek. Ezeket többnyire Czeglédy Csaba, a diákszövetkezet volt igazgatósági elnöke szervezi.A Rébusz rendezte például a McDonald’s szombathelyi éttermének harmadik születésnapja alkalmából megtartott szabadtéri fesztivált és a zalaegerszegi Mc-Donald’s-streetballversenyt is.Czeglédy egy másik szombathelyi akcióján, a BIT nevével fémjelzett Tudod, hol élsz? című országos ifjúsági vetélkedőn 1999-ben Földes György, az MSZP akkori választmányi elnöke is megjelent. A vetélkedő zsűrijének elnöke egyébként Lampert Mónika, a szocialisták alelnöke volt. Az MSZP-s politikus a győzteseknek járó díjakat Czeglédy társaságában adta át. Lampert ezt követően a diákokat még a Parlamentbe is meghívta, ahol a fiatalok Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével is találkozhattak. A Rébusz és a BIT internetes honlapját egyébként összekötötték, ígya diákszövetkezettel pártszimpátiától független munkakapcsolatban lévő diákok egy klikkeléssela szocialisták egyéb híreiről és politikai állásfoglalásairól is értesülhettek.A Magyar Nemzet kérdésére Czeglédy Csaba elmondta: nem tartja etikátlan dolognak, hogy a közéletben szocialista politikusként vesz részt, az üzleti világban pedig egy iskolaszövetkezetet képviselt. Elismerte, hogy személyén keresztül bizonyos kapcsolatot fel lehet tételezni az MSZP és a Rébusz között, de azt is hangoztatta, hogy a 2002-es választási kampány során az iskolaszövetkezet nem fogja az MSZP politikai szórólapjait terjeszteni.– El tudom fogadni azt a felvetést, hogy nem lehet kettéválasztani: a Rébusz vagy a BIT nevében szerveztem néhány rendezvényt – mondta.A Rébusz Iskolaszövetkezet működése és az egykori Xénia-láz közötti hasonlóságot firtató kérdésünkre közölte: Schmuck Andor csapata komoly hibát követett el azzal, hogy a tagságnak egy olyan körlevelet küldött szét, amelyben a politikai hovatartozásukat kívánták felmérni. Mint mondta: „semmilyen botrány sem tört volna ki, ha ezeket a leveleket nem küldik ki. Mi ilyet nem csinálunk” – jelentette ki Czeglédy Csaba.
Egyre kevesebben kíváncsiak Magyar Péterre
