Egynegyedével csökkent a bűnözés

2001. 01. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly csaknem 26 százalékkal – 68 959-ről 51.139-re – csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest – derül ki az ORFK honlapján közzétett, legfrissebb statisztikai felmérésből. Az egyes területek között ugyanakkor jelentős eltérések vannak. Az állam és az úgynevezett kiemelt közrend ellen elkövetett bűncselekmények 4,7, míg a gazdálkodással összefüggő bűncselekmények száma 73,27 százalékkal csökkent. Egyötödével esett vissza az emberölések száma, ezzel szemben 62 százalékkal nőtt az emberölési kísérleteké, s 11 százalékkal kevesebb közúti baleset történt, mint egy évvel korábban.Az erőszakos közösülések száma mintegy negyven százalékkal lett nagyobb, míg a hivatalos személyek ellen elkövetett erőszakos cselekményekből kevesebb történt. Összességében 8,30 százalékkal nőtt az erőszakos és garázda bűncselekmények száma, illetve több kényszervallatás történt, mint egy évvel korábban. Több mint 62 százalékkal növekedett a robbanóanyaggal és a robbanószerrel való visszaélések száma is. Pozitívan alakult a közokirat-hamisítási trend, négyötödével csökkentek a pénzhamisítások, míg másfélszeresére nőttek a deviza-bűncselek-mények. Majdnem három százalékkal csökkent ellenben a személygépkocsi-lopásoké, s 13 százalékkal a lakásbetöréseké. Az ismertté vált bűncselekmények tendenciája 1998-ban vett pozitív fordulatot, igaz, ekkor még kismértékben. 1999-ben már jelentős, 15,8 százalékos csökkenést mutattak az adatok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.