A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az Országos Rendőr-főkapitányság bevetési egységének segítségével fogták el szombaton hajnalban Budakeszin Brezovszki Sándort, aki tavaly szeptember 30-án a Váci Fegyház és Börtönből másodmagával szökött meg. A férfi már másnap fegyvert szerzett, és ezzel tartotta rettegésben társát és környezetét. Autólopásokból és gépkocsirablásokból tartotta fenn magát.Brezovszki rejtekhelyét – egy budakeszi családi házat – ötven kommandós kerítette be. A „Figyelem, rendőrség!” felszólítás után az egység parancsnoka tisztán hallotta, hogy a bűnöző csőre tölti a fegyverét. Miután a többszöri felszólításra sem adta meg magát, a rendőrök az ablakokat betörve könnygázgránátokat lőttek a lakásba. Brezovszki és a szökésében segítő bűntársa, a 21 éves S. Károly végül ötven perc múlva feltartott kézzel és fegyvertelenül kijött a házból, aminek emeletén két nőt is találtak a nyomozók. Egyikük Bre-zovszki élettársa, a másik pedig – akit bűnpártolással gyanúsít a rendőrség – S. Károly barátnője. A házkutatás során a kommandósok megtalálták Brezovszki fegyverét, amely csőre töltve hevert. Több tucat arany ékszert és autólopásoknál használatos eszközöket is lefoglaltak. Brezovszki a legmodernebb számítógépes technikával törte fel a gépkocsik riasztó- és indítási kódjait. A búvóhelyéül szolgáló házban az országban egyedülálló elektronikus védelmi rendszer volt.Brezovszki többször is támadt már rendőrökre, egy esetben fegyverét használta ellenük. Nem ez volt az első börtönbeli szökése: két évvel ezelőtt is az ORFK bevetési egysége fogta el.
A Puskás Akadémia vezetőedzője magyarázkodik és a VAR-t is szidja
