Ellenzéki médiajavaslatok

Tábori
2001. 01. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon már nem csak veszély a közmédiumok egyoldalú politikai irányítása – vélekedett Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető-helyettes tegnap, utalva a cseh közszolgálati televízióban történtekre. Elmondása szerint a szocialisták most elkészült jogszabálycsomag-tervezetét, a lex Prágát emellett főként a Magyar Televízióval kapcsolatos hírek hívták életre. – Az MTV elnökének, Szabó László Zsoltnak a menesztéséről szóló információk hátterében az állhat, hogy a csonka kuratórium újabb négy évre szeretné mandátumhoz juttatni az általuk megválasztandó új vezetőt – fogalmazott a politikus. Tudomása szerint kormányzati körökben már elvetették a Bojtár utcai tévészékház építésének tervét, helyette közös – az MTV-t, a Duna TV-t, a Magyar Rádiót és az MTI-t magába foglaló – médiabázis létrehozását sürgetik. – Megfontolásra érdemesnek tartjuk az SZDSZ nemrégiben benyújtott indítványát, amely a médiatörvény módosítását célozza – jelentette ki az MSZP-s politikus. Mint azt megírtuk, a szabad demokraták azt közölték, hogy nem értenek egyet az MSZP lex Prága nevű jogszabálycsomag-tervezetével, amely három lépcsőben módosítaná a hazai médiszabályozást. Erre reagálva Lendvai Ildikó azt nyilatkozta: nem tart attól, hogy az SZDSZ végleg nemet mondott a lex Prágára. Mint ismert, Lendvai azt kérte az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnökétől, Sasvári Szilárdtól, hogy a testület a téli szünetet követő első ülésén kezdje meg a tárgyalást a lex Prágáról. A tervezettel az MSZP elsőként a hatályos törvények szerint kiegészítené a csak kormánypárti delegáltakból álló kuratóriumokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.