Továbbra sincs megegyezés a fővárost irányító koalíció két pártja közt a forrásmegosztásról. A legtöbb vitát továbbra is a szocialisták javaslatára létrehozott stratégiai alap hárommilliárd forintja okozza. A külső kerületek szövetsége tegnap esti ülésén egyhangúlag utasította el a forrásmegosztás tervezetét.Ellenszavazat és tartózkodás nélkül nevezte vitára alkalmatlannak a forrásmegosztás tervezetét a külső kerületek szövetsége. Sérelmezik, hogy a főváros minden évben más módszerrel készíti el a városrészek költségvetésének alapját jelentő forrásmegosztást. A határozat egyik pontja szerint előbb a működést kell finanszírozni, és csak aztán lehet fejlesztésekről gondolkodni. A peremkerületek természetesen sérelmezik azt is, hogy a főváros bevonta a megosztandó források körébe a gépjárműadót, mert ez ellentétes az adónemről szóló törvénnyel. A külső városrészek érthetetlennek tartják a közvilágításról szóló részt. Ez a feladat ugyanis a fővárosé, így működtetését is a legnagyobb önkormányzat költségvetéséből kell finanszírozni.Nincs egyetértés a forrásmegosztásról a fővárosi MSZP- és SZDSZ-frakció között sem. – A szabad demokraták beleegyeztek ugyan a stratégiai alap fenntartásába, ám nem értünk egyet azzal, hogy a 3 milliárd forintot bevonták a forrásmegosztás rendszerébe – közölte lapunkkal Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője. A 4-es metró építése és a kapcsolódó felszíni fejlesztés csak a város egy részére koncentrálódik, mégis fővárosi beruházásnak számít. – Éppen ezért nem szabad a stratégiai alapot bevonni a forrásmegosztásba – jelentette ki Németh Erzsébet. Az MSZP-frakció a gépjárműadó esetében fenntartja korábbi álláspontját, amely szerint törvénysértő az adónem bevonása a forrásmegosztásba. Mint arról lapunk beszámolt, hasonlóan vélekedik a kerületi önkormányzatok többsége és a fővárosi főjegyző is. A közvilágításra szánt költségekkel kapcsolatban Németh Erzsébet megjegyezte: a terület jogi szabályozása rendezetlen, ezért ezt is magára kell vállalnia a fővárosnak. Az MSZP és az SZDSZ közti egyeztetés ma folytatódik. A forrásmegosztást jövő hétfőn, rendkívüli ülésen tárgyalja a közgyűlés.
Történelmet írhat a Liverpool; Szoboszlai és Kerkez megszakítaná ezt a sorozatot
