Uszodaépítésbe fogtak Hajdúböszörményben a gyermekek eredményesebb úszásoktatásának céljából. A létesítményt a városi strand területére képzelik a tervezők. A beruházás költsége 186 millió forintra rúg, amelynek felét az Ifjúsági és Sportminisztérium állja, míg a másik felét a városi önkormányzat teremti elő.A tervek szerint a legkisebbek részére megvalósítandó medence 8x12 méteres lesz, míg a tanmedence méretei – 11x25 méter – alkalmassá teszik azt rövid pályás úszóversenyek rendezésére is. A közbeszerzési eljárás megindult, előreláthatólag márciusban kezdenek az építkezéshez. Az uszoda átadására 2002 márciusában kerül sor.Hajdúdorogon a görög katolikus székesegyház felújítására költenek ebben az évben 88 millió forintot. A felújítást az állammal történt 1998-as megállapodás alapján végzik el, amely a kiemelkedő egyházi műemlékek renoválására ad költségvetési pénzt. A XVII. században épült székesegyházat – amely ebbe a kategóriába tartozik – legutóbb 1930-ban újították fel. A hajdúdorogi görög katolikus püspökség e szép templomának tavaly a sisakját, az idén a torony és az épület tetőzetének, valamint külsejének a felújítását végzik. Ezzel egy időben készülnek a műemlék belső felújításának a tervei is.
Szentkirályi Alexandra: Vannak országok, ahol jobban szabályoznák az iskolai mobilozást + videó
