Ugrásszerűen nőtt az elmúlt évben a szegedi önkormányzathoz beérkezett feljelentések száma, amelyek különféle szabálysértések elkövetésére vonatkoztak. A kirótt büntetések összege meghaladta a 12 millió forintot, de ezt a pénzt a polgármesteri hivatal illetékes osztályának mindmáig nem sikerült maradéktalanul inkasszálnia – tudtuk meg Mezey Róbert jegyzőtől.A tények azt bizonyítják, hogy a Tisza-parti városban egyre több fegyelmezetlen polgár akad. Mezey Róbert elmondta: a legtöbb feljelentés a környezetgazdálkodási kht.-től érkezett. Rengeteg szabálysértőt értek tetten, akik parkrongálással vádolhatók, mások illegális hulladéklerakó helyre hordták a szemetet. A bolti lopások száma sem kevés, főként a nagyobb áruházak figyelő kameráinak köszönhetően lepleződnek le a tolvajok.A polgármesteri hivatal szabálysértési ügyekkel is foglalkozó osztályán tavaly – a korábbi évekhez viszonyítva – megduplázódott az ügyfélforgalom. Amíg a korábbi években átlagban három-, addig tavaly több mint hatezer feljelentés érkezett az önkormányzathoz. A megbírságolt elkövetők máig nem fizettek be 3,6 millió forintot. Ám nem kizárólag a szabálysértők egy része feledkezett meg kötelezettségéről, hanem azok közül is többen, akik igénybe veszik az önkormányzat tulajdonát képező környezetgazdálkodási kht. szolgáltatásait. Ez utóbbiak komoly következményekre, az adóosztály végrehajtóinak megjelenésére számíthatnak.
Ruszin-Szendi egy országot akar átverni volt helyettese szerint
