Fiatal mártír

Eleven fáklyaként égett, mégsem tudott fényt lobbantani a puha diktatúra szürke szmogjában. Ahol Petőfi, Jókai ünnepelte százhuszonegy évvel korábban a forradalmat, ott szenvedte el kínhalálát Bauer Sándor tizenhét éves magyar diák: a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.Hatásosan működött 1969. január 20-án és az utána következő napokban a pártállami hírzárlat. Az „új gazdasági mechanizmus” lázában égő ország semmit nem tudott meg a valódi lángok közt perzselődő fiatal mártírról. Nem hallhatta a társadalom, hogy a néhány nappal előbb Prágában hasonló szenvedések közt elhunyt cseh diák, Jan Pallach mellett egy magyar fiatal is emberfeletti bátorságról tett tanúságot. Felgyújtotta magát, hogy elképzelhetetlen kínok vállalásával tiltakozzon az idegen megszállók által Európa keleti felére erőltetett szörnyállam iszonyata ellen.Bauer Sándor – jó leírni ezt a nevet! – nem álságos mártírsorsot jelképez. Önként vállalt valódi szenvedésben áldozta fel életét. Mindössze tizenhét évesen ráérzett valamire, amit korosabbak sem érzékeltek. Ezért is: a ma társadalma büszke lehetne arra, hogy egy tagja hősiesen jelezte, ez a táj is Európához tartozik. Az egykori fiatalember szülője utóbb nem küzdött kárpótlásért, ám vérző szívvel jelezte: „Sírjára a Rákospalotai temetőben ma is csak én, az idős, súlyos beteg édesanyja teszem a szeretet és az emlékezés virágait.”Bauer Sándorról – halálának 32. évfordulója köszönt ránk holnap, január 20-án – ezen időben (még?) nem emlékezik az utókor. A plazák, a „fű”, a félkarú rablók, a televíziós heccműsorok korában érthetetlen, távoli, már-már utópisztikus egy fiatal mártír alakja. Ha Dobai Miklós budapesti polgár nem őrizné fáradhatatlanul a magyar hős emlékét, teljes feledésbe merülne olyan emberünk, amilyenről cseh barátaink teret neveztek el Prágában, s akinek emlékművet állítottak önfeláldozása helyén, a Vencel téren. Jan Pallach alakja méltó magaslaton áll a cseh nemzet emlékezetében. Bauer Sándorról viszont idehaza alig hallott valaki.Bauer Sándor – többedszer is jó leírni a nevét – az 1848-as hősök példájából merített elszántságot önfeláldozásához. Azoktól, akiknek emléke – miként az övé is – némi fényt lobbant a napi vesződésektől gyötört lelkekben.