Sok fővárosi kerületbe csak tegnap érkezett meg a fővárosi önkormányzat idei forrásmegosztási javaslata, amelyet Tiba Zsolt főjegyző törvénysértőnek tart. A napokban Demszky Gábor főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy a városrészek „jobban járnak”, ám ezt cáfolják a kerületi polgármesterek.Törvényességi észrevételként jelezte Tiba Zsolt főjegyző az érintetteknek, hogy álláspontja szerint törvénysértő a gépjárműadó forrásmegosztásba történő bevonása. A főjegyző ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a gépjárműadó esetében nem következetes a törvényi szabályozás. Tiba szerint ugyanis, ha ezt az adónemet központi adónak tekintik, akkor az önkormányzati törvény értelmében egyéb központi adónak minősül, tehát bevonható a forrásmegosztásba. A gépjárműadóról szóló törvény preambuluma szerint azonban az adónem a kerületek bevételeinek gyarapítását szolgálja. A főjegyző szerint ezt az értelmezést támasztja alá a költségvetési törvény is.Törvénysértőnek találja a forrásmegosztást Mitnyan György XII. kerületi polgármester, a Fidesz budapesti elnöke is, aki szerint a tervezet kései elkészítése lehetetlenné teszi, hogy a kerületek időben benyújtsák saját költségvetésüket.– Nem felel meg a valóságnak, hogy a kerületek az idén sokkal jobban járnának, mint tavaly – állítja Tarlós István, Óbuda független polgármestere. Szerinte a III. kerület a tavalyi forrásmegosztáshoz képest 1-1,5 százalékkal kapna több pénzt, ám ez a mintegy százmillió forintos növekmény jó- val kevesebb az idén várható inflációnál.Derce Tamás, Újpest független polgármestere szerint azSZDSZ-es fővárosi vezetés immáron szándékosan játssza ki a „kerületi kártyát”, vagyis a városrészeknek kedvező országgyűlési határozatot a törvényben előírt forrásmegosztási rendelet segítségével torolja meg. A IV. kerületnek összességében tíz százalékkal kevesebb pénz jut – tette hozzá.– Semmilyen elvet nem követ az a csomag, amely tegnap érkezett meg a XV. kerületbe – állítja Hajdu László szocialista polgármester, aki nem tudja elfogadni, hogy a főpolgármester szembeállítja a külső és a belső kerületeket, mivel az utóbbiaknak nagyságrendekkel nagyobb részesedést biztosít. – Az pedig felháborító, hogy a főváros az államnak és a kerületeknek közvetlenül járó gépjárműadóra is ráteszi a kezét, míg a törvényben kizárólagosan a főváros feladatául szabott tömegközlekedést és közvilágítást részben a városrészekkel akarja megfizettetni.Az Erzsébetvárosban az idén nem járnak olyan jól, mint 2000-ben, ám a főváros egyre nagyobb arányban támogatja a felújításokat és a fejlesztéseket, ennek köszönhetően hasonló arányban emelkednek a bevételek a Belvárosban, a Terézvárosban és a Józsefvárosban is.– Zűrzavar és káosz alakult ki a forrásmegosztás körül. Az is kérdéses, hogy a kerületeknek az utolsó órákban kipostázott anyag előterjesztés vagy csak elképzelés – jellemezte a helyzetet Bencze B. György, a II. kerület fideszes polgármestere.
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
