Folytatódtak a tíznaposra tervezett izraeli–palesztin tárgyalások az egyiptomi Tábában. A vasárnap késő este kezdődött megbeszélések első fordulója két órán keresztül tartott. Nabil Saat palesztin tervezési és nemzetközi együttműködési miniszter szerint az előző esti találkozón a felek kölcsönösen ismertették álláspontjukat. A Palesztina Hangja rádiónak hétfőn nyilatkozó politikus közölte: az újabb tárgyalásokon már az érdemi részletekről lesz szó. A tíznaposra tervezett tárgyalássorozatról Ehud Barak ügyvezető miniszterelnök korábban azt mondta, hogy nem vár áttörést. A tábai tárgyalások kezdete előtt a feleknek nem sikerült közelíteni álláspontjukat Jeruzsálem jövőjét és a palesztin menekültek kérdését illetően.Az ukrajnai hivatalos látogatáson tartózkodó Móse Kacav izraeli elnök ugyanakkor nagy reményeket fűz az egyiptomi Tabában folyó izraeli–palesztin tárgyalásokhoz. A vendéglátójával, Leonyid Kucsma elnökkel folytatott tárgyalások után a hétfőn Kijevben tartott közös sajtóértekezleten az izraeli államfő kifejtette: az elmúlt hét év során Izrael nagy engedményeket tett a palesztinoknak. Emlékeztetett arra, hogy mostanára a palesztinok 97 százaléka átköltözött a palesztin autonómia területére. A palesztin vezetés által hét év alatt tett ígéretek azonban nem teljesültek.Hétfőn korán reggel egy akna súlyosan megsebesített egy izraeli katonát a Gázai övezetben. A robbanás után az izraeli hadsereg lezárta a zsidó település és a Gázai övezet közötti átjárót.Ariel Saron, az izraeli ellenzék vezére eközben 19 százalékponttal vezet Ehud Barak miniszterelnök előtt a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint. A felmérés szerint ez a helyzet akkor sem változna lényegesen, ha a Barak-kormánynak február 6-ig, a választások napjáig sikerülne megegyeznie a palesztinokkal.
A Győr megmutatta a nagy riválisnak, ki az úr a háznál
