Hatalomvágy és nemzeti érték

A műbalhékkal terhelt ellenzéki politizálást joggal unó magyar választók zöme valószínűleg fásultan legyintett a szokásos „független” értelmiségi nagyágyúkat felvonultató gyűlölködő kampányra. Tényleg nem történt semmi különös, csupán a kormányzat összegezte e külföldön lezajlott ellenzéki hecckampányok tartalmának és szerzőiknek egy részét, s ezt a joggal kíváncsi hazai közvélemény tudomására hozta. S akkor süvöltős felháborodás dúlta fel az egyetemes igazmondók csoportjait, amelyek tulajdonképpen kétségbe vonták a kormányzat jogát arra, hogy a (külföldi) nyilvánosságnak szánt, nagyrészt propagandisztikus hazudozásokat figyelemmel kísérje és arra reagáljon.Az elején tisztázni kell: egy magyar állampolgárnak külföldön is joga van azt mondani, amit akar, viszont az ott elmondottakért ugyanolyan – ha nem nagyobb – felelősséget visel, s az elmondottakra reagálni nem hatalmi túlkapást jelent, csupán a válaszadás, a reagálás mindenkit megillető jogának gyakorlását. A mai magyar ellenzék heves reagálása csupán annyit jelent, hogy rajtakapták egy nem tisztességes módszer alkalmazásán, azon, hogy kicsinyes belpolitikai hatalmi érdekből külföldön árt a hazájának.Az ötvenes éveket emlegetni itt többszörös értelmetlenséget jelent. Hiszen az ötvenes években vagy a Kádár-rezsim idején külföldön elhangzó ellenzéki véleményeket akkor itthon nem lehetett elmondani, míg ma az elnyomott ellenzék a nap minden órájában és minden formában kritizálhat, propagandát űzhet, s nem kevésszer akár hazudozhat is. Vajon milyen hátránya van itt abból valakinek, ha akár a legprimitívebb – humorba csomagolt vagy „natúr” – személyes rágalmakat terjeszt, véleményeket tényként közöl vagy nem helytálló „adatokat” hoz forgalomba? A mai magyar baloldali ellenzék belpolitikai harcmodorának – a tényekkel és valósággal keveset törődésnek – külföldi exportja így teljesen logikátlan és erkölcstelen, hiszen a hazai viszonyokról igen kevéssé informált közönségnek eladni az itthon is kétes hitelű véleményeket az EU-csatlakozás előtt álló ország egyetemes nemzeti érdekeinek súlyos sérelmét jelenti.Ilyen típusú szerepre még egy nehéz helyzetben lévő hazafias emigráns sem vállalkozhatna, hiszen nem akarhatja szeretett hazájának és népének kárát. Demokrácia idején, amikor egy társadalom szabadon minősítheti választott vezetőinek teljesítményeit, a politikai ellenfél külföldi démonizálása és a fasisztázó, rasszistázó vádak egy itthoni legitim társadalmi és politikai többséget degradálnak, s mellékesen egy nem demokratikus, „nincs alternatíva típusú” hazai hatalomgyakorlás szükségességét is hirdetik. Hiszen egyértelműen azt mondják, hogy Magyarországon csak egy európai, „humanista”, nem rasszista többség és kormányzat lehetséges, mivel annak ellenfelei nem európaiak, nem EU-kompatibilisek.Újra és újra kibújik a szög a zsákból, a mi baloldali ellenzékünk képtelen elfogadni normális állapotnak mások politikai hatalmát, s azt, hogy ne ő mondja meg, mi legyen ebben az országban. Elképesztően antidemokratikus felfogású emberek ágálnak itt évek óta a sajátos értelmezésű demokráciájuk nevében. S teszik ezt a jórészt saját maguk és elődeik által kialakított kedvezőtlen Magyarország-kép fennállása idején, szomszédaink sovinisztáinak örömére és tudatlan nyugati emberjogi liberálisoknak propagandaanyagot szolgáltatva (akik aztán merészen cigány gyerekek tejfogainak hazai rendőrségi kiveréséig szintetizálják az itthonról folyamatosan híresztelt „rasszizmust”). Most aztán dühödten tiltakoznak, amikor a tájékozatlan külföldnek szánt propagandájukat a hazai választók is olvashatják.Szomorú olvasmányok az állítólagos szürkeállomány-tulajdonosok által szült szövegek. A külföldön nyilatkozó baloldali hölgyek és urak ugyanis a reálszocialista propagandakliséket forgatják most a saját hazájuk, rendszerük ellen. A vádaskodások zöme ugyanis teljesen egybeesik az egykori burzsoáellenes/antiimperialista szlogenekkel. Mélyebbre tekintve még olyan ásatag összefüggéseket is észlelhetünk, hogy ők magukat mintegy a polgári demokratikus erők – kommunisták kreálta – szerepében látják egy feudális rendszerrel és kormánnyal szemben.Külföldre is azért teszik át belpolitikai propagandájukat, mivel mintegy – ugyanúgy, ahogyan elődeik egy része az antantnak, majd kisantantnak, illetve a Szovjetuniónak – felkínálják szolgálataikat azoknak, akik esetleg akarnak valamit Magyarországon. Lehet az „modernizáció”, lehet a zárt társadalom feltörése, „antinacionalista” kurzus, totális politikai korrektség, mindegy, a lényeg az, hogy ők gyakorolják a hatalmat.Az ember egyébként egy dolgot nem ért a hatalmas ordítozásban, lekicsinylő minősítgetésekben. Azt ugyanis, hogy miért baj az, ha a magyar közvélemény is megismeri az egyébként itthon is sulykolt propagandaszólamokat. Netán a weyerbélázás lehetőségének elrontását gyászolják itt az urak, azt, hogy nem lehet e sokféle vádaskodást külföldi véleményként visszaforgatni? Miféle bűnt követett el itt bárki, amikor „kiemelkedő hazai személyiségek” külföldi működésének színvonalas tartalmait közkinccsé tették? Miért pitiáner és szánalmas az, ha a „hungarológia” eme kétes produkcióit itthon is szélesebb körben mód van mérlegre tenni?Nem véletlen persze az, hogy a dühödt kormányellenes kórus nem a tartalmakról (s nem az állampolgári/közösségi felelősségről) szól, hanem arról, hogy a hatalom állítólag ismét megsértett állampolgári jogokat, s ismét elárulta mindenkit alágyűrni akaró hajlamait. Talán, ennek elhárítására, meg kellene tiltani a kormányzatnak azt, hogy külföldi lapokat olvasson. Még jobb, ha a baloldali ellenzékkel egyet nem értőket eleve kizárják az idegennyelv-tanulásból (talán az oroszt még engedélyezni lehetne nekik!), hiszen úgyis olyan mucsaiak és provinciálisak, s így aztán ünnepelhetnék a világlapokban és világfórumokon szereplő „okos” honfitársaikat.Persze kár minden szóért, hiszen a „mértékadók” kampánya után hirtelen boldog az a magyar halandó, aki listásnak mondhatja magát. Lehet, hogy e listával indítják majd újra a rossz emlékű Demokratikus Chartát? Hiszen a „lista” már-már a „börtön” szinonimája, mivel az ötvenes éveket emlegetőknek nincs szerencséjük az akkori népi demokratikus hatalom módszereihez? Nem is érti az ember, hogy miért nem örülnek inkább a „listások” annak, hogy a gyűlölt kormány költségén válik ismertté külhoni szellemi tevékenykedésük.Nos, azt hiszem, a pártkatonaként is független értelmiségiek jól érzékelik azt, hogy régóta gyakorolt és a magyarságra káros primitív külföldi propagandájuk túllőtt a célon. Sok magyar választónak nem tetszik ugyan a kormány, de ép erkölcsi érzék lévén tudják azt, hogy kormányok jönnek, kormányok mennek, de vannak változatlan nemzeti/közösségi érdekek, és semmiféle hatalomvágy nem tesz legitimmé egy demokratikus országot befröcskölő vádaskodást. Az ép erkölcsi érzékű ember tudja, hogy vannak családi ügyek, viták, amelyek nem tartoznak idegenekre. Jobb lenne a listázásos minősítgetések helyett ezen elgondolkodni, uraim!