Megérkezett Salvadorból a miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport Mancs nevű kutyájával a Ferihegyi repülőtérre szerdán este. Túlélőket sajnos nem találtak, de azt mondják: ténykedésük eredményes volt.Nem az számít, hány túlélőt vagy holttestet sikerül kiemelni egy-egy ilyen katasztrófa után – mondta lapunknak Csibi Károly, a csoport itthon maradt tagja. – Ember és állat csak arra koncentrál ilyenkor, hogy mentsük, ami még menthető. Salvadorban a kis házakra dőlt óriási mennyiségű homok és lösz nem sok esélyt hagyott a túlélésre. Lehoczki László, a csoport vezetője úgy fogalmaz: a 3000 méter magas hegyek tömény homokból állnak, s ha leomlanak, a homokszemek mindenhová bejutnak. Ezzel szemben Törökország Izmit nevű iparvárosában az épülettörmelékek között maradt annyi levegő, hogy eredményesen lehetett túlélők után kutatni. A gazdagabb negyedeknek azért nem esett különösebb bajuk, mert ott az építmények is jóval erősebbek. A holttestek utáni kutatást megnehezítette a hegyoldalakról folyamatosan omló lösz. Előfordult, hogy egy mindössze 15 cm-es földnyelven kellett átegyensúlyoznia csoportnak a háromezer méteres mélység felett.Dr. Béres Tamás katasztrófaorvos beszámolt arról, hogy némely esőerdei faluban az emberek évek óta nem láttak orvost, ezért nemcsak azokat kellett ellátniuk, akik a katasztrófában sérültek meg, hanem a krónikus betegségekben szenvedőket is.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
