Helyzetben a VMSZ

2001. 01. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök ma fogadja Kasza Józsefet, a VMSZ elnökét, akivel a párt autonómiakoncepciójáról cserél véleményt. Kasza elfogadta Zoran Djindjics leendő szerbiai kormányfő felkérését a miniszterelnök-helyettesi tisztség betöltésére.Kostunica már ismeri a dokumentumot, ő volt az egyetlen pártvezető, aki – még a változások előtt – beszélgetett is Kaszáékkal erről. Kasza József – mint ismeretes – elfogadta Zoran Djindjics leendő szerbiai kormányfő felkérését a miniszterelnök-helyettesi tisztség betöltésére. A Vajdasági Magyar Szövetség a szerbiai kormányfő-helyettesi funkció mellett még néhány államtitkári, illetve tanácsosi tisztségre számíthat a köztársasági minisztériumokban. Kasza majdani kormányfő-helyettesi teendői mellett nem láthatja el a szabadkai polgármesteri tisztséget is, hiszen feladatai jórészt Belgrádhoz kötik. Ezt figyelembe véve a VMSZ Tanácsa úgy határozott, hogy Ispánovics Istvánt, a szabadkai szervezet elnökét jelöli polgármesternek.A pártvezetőség szintén nagy visszhangot kiváltó határozata szerint a VMSZ kivonul a Forum kiadóvállalat igazgató bizottságából. A Magyar Szó ugyanis ellenezte, hogy egy párt döntő befolyásra tegyen szert a lap szerkesztéspolitikájára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.