Idén megoldódik a garéi ügy

Jezsó Ákos
2001. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Környezetvédelmi Minisztérium (KÖM) optimális esetben már az első fél évben, de legkésőbb őszig le szeretné zárni a Garén tárolt veszélyes hulladékok elszállításának és megsemmisítésének ügyét – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Turi-Kovács Béla miniszter.Eddig 7324 tonnát égetett el a Budapesti Vegyiművek Rt. Garén tárolt veszélyes hulladékából a megsemmisítéssel megbízott GP Konzorcium, a helyszínen pedig több mint 1400 tonnányi anyagot készített elő az elszállításra. Az eredeti szerződés alapján azonban a konzorciumnak tavaly év végére a Garén tárolt összes, mintegy 18 ezer tonnára becsülhető veszélyes anyagot el kellett volna vinnie az égetőműbe. A késlekedés miatt Turi-Kovács Béla miniszter most az eredeti szerződés módosítását szorgalmazza, hogy az – úgymond – megfelelő teljesítési garanciákat is tartalmazzon. A miniszter szerint, ha a kozorcium és a Budapesti Vegyiművek ezt megköti, akkor Garéről legkésőbb június 31-ig el kell szállítani, és meg kell semmisíteni az ott tárolt klór-benzol tartalmú veszélyes anyagokat. Mint azt a tegnapi sajtótájékoztatóján hangoztatta: ellenkező esetben erre a feladatra új tendert kell kiírni. Ez azonban azt is jelenti, hogy a munkák akár őszig is elhúzódhatnak. Hozzátette: a KÖM továbbra is „a szennyező fizet” elv alapján kívánja megoldani a garéi veszélyes anyagok ártalmatlanítását, a tárca ezért csak részfinanszírozóként vesz részt az ügyben.Turi-Kovács szerint további nehézséget okoz, hogy a veszélyes hulladékok exportjára és importjára vonatkozó baseli egyezmény értelmében Magyarország csak olyan veszélyes hulladékot szállíthat külföldre, amelyet otthon nem tud biztonságosan ártalmatlanítani. Mint ismeretes, a konzorcium korábban többnyire egy németországi égetőbe szállította a garéi veszélyes hulladékot, néhány esetben azonban a győri megsemmisítőt is igénybe vette.– Mivel a tárca nem kívánja áthágni a baseli egyezményt, felkéri a környezetvédelmi hatóságot, hogy vizsgálja meg: az időközben bevezetett műszaki fejlesztések alapján be tudja-e fogadni a dorogi égetőmű a Garén tárolt klórbenzoltartalmú hulladékokat – mondta Turi-Kovács Béla.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.