Nagy várakozás előzte meg a Cseh Alkotmánybíróság tegnapi döntését arról, hogy Václav Havel és az ellenzéki Négyes Koalíció 33 szenátorának fellebbezése alapján érvényesnek tekinti-e az ODS és a szociáldemokrata párt által tavaly a törvényhozásban keresztülvitt választójogi reformot, vagy azt az alkotmánnyal ellentétes reformtervezetet elveti. Havel és a Négyes Koalíció szenátorai különösen azt nehezményezték, hogy a választójogi törvény szinte teljesen kiszorítja a politikai életből a kisebb pártokat, és szerintük a parlamentbe jutás feltételei nincsenek összhangban az arányos képviselet elvével.Az alkotmánybíróság teljes mértékben helyt adott Havel panaszainak, és hatályon kívül helyezte a módosított választójogi törvény több rendelkezését. A taláros testület például érvénytelenítette a választókerületek számának az eddigi nyolcról 35-re történt emelését. Benne maradt viszont a jogszabályban a képviselőházba való jutáshoz szükséges szavazatok pártonkénti ötszázalékos küszöbe, következésképpen a Négyes Koalíciónak legalább a szavazatok 20 százalékát kell megkapnia, hogy bejuthasson a törvényhozó testületbe.A cseh és a nemzetközi közvélemény előtt is ismeretesek a Cseh Köztársaság két legmagasabb közjogi méltósága, Václav Havel államfő és Václav Klaus, a képviselőház elnöke közti szemléleti és stílusbeli különbségek, amelyek nemegyszer kölcsönösen nyílt bírálatokban is kifejezésre jutottak. Ugyanakkor Havel Milos Zeman kormányfő irányában nemegyszer demonstrálta, vele inkább képes együttműködni, mint Klausszal.Ezt a jó viszonyt, amint a Mladá Fronta Dnesben megjelent elemzésből kitűnik, a polgári demokraták és a szociáldemokraták közti úgynevezett ellenzéki egyezmény létrejötte után szembetűnő elhidegülés, sőt ellenségeskedés váltotta fel. Mindez kifejezést nyer több fontos belpolitikai döntésben is egyes politikai eseményekkel kapcsolatban Havel és Zeman ellentétes álláspontjában. Szinte utolsó cseppnek tűnik a pohárban Havel állásfoglalása a közszolgálati televízió körül kirobbant válságban. Ezek után Zeman a képviselőházban a politikából való távozásra szólította fel Havelt.
Fegyveresek mészároltak le több tucat embert Haitin
