Iliescu szembefordult kormányával

Wagner T. István (Románia)
2001. 01. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre nagyobbak és láthatóbbak a különbségek a gazdasági szemlélet és szándék szintjén a román kormánypárt konzervatívnak, illetve reformernek mondott szárnya között.Ion Iliescu, akit a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) színeiben választottak államfővé, egy vidéki beszédében gyakorlatilag szembeszállt Adrian Nastase miniszterelnök bel- és külföldön egyaránt hangoztatott elképzeléseivel, illetve magával a kormányprogrammal.Az elnök egyrészt élesen bírálta a nemzetközi pénzintézeteket, amelyekkel az új kabinet nagy erőfeszítések árán próbál meg minél jobb viszonyt kialakítani, másrészt kétségbe vonta a magántulajdon garantálásának szükségességét, a kis- és közepes vállalkozások gazdasági szerepét. A volt kommunista vezető nosztalgikusnak nevezhető módon beszélt a moldvai Focsani városában üzletemberek előtt a nagy ipari kombinátokról, amelyek a Ceausescu-korszakban épültek. Létrehozásukhoz – mint Iliescu mondta – a Nyugat akkor kölcsönöket adott, amelyeket Bukarest kínkeservesen visszafizetett, most pedig „ugyanazok” a pénzintézetek követelik a gyárak bezárását.Az államfő közvetetten megvillantotta a Romániában mindig is nagy hatással bíró magyar ellenségképet is, hiszen egy csődbe ment temesvári húsfeldolgozó kapcsán kijelentette: annak felszámolását a Világbank azért sürgeti, hogy aztán egy szomszédos államban hasonló üzem létrehozását finanszírozza. Iliescu kikelt a bankszektor privatizációjának nyugati szorgalmazása ellen is, végül pedig úgy vélte, „a szent magántulajdon emlegetése csupán finnyáskodás, hiszen nem ez a társadalmi élet alapja”. Közben Adrian Nastase éppen ezekben a napokban győzködi az Európa Tanács, az Európai Unió és a NATO vezetőit Strasbourgban és Brüsszelben arról, hogy Románia mennyire elkötelezett az euroatlanti integráció tekintetében, s hogy a kormányprogram milyen komoly célokat fogalmazott meg a gazdasági szerkezetátalakítás terén. A dokumentum valóban nagy teret szentel a magánosítás felgyorsításának, a kis- és közepes vállalatok helyzete javításának, a hatalmas veszteséget termelő állami vállalatok felszámolásának stb. A PDSR emellett egy együttműködési megállapodásban ígéretet tett a Nemzeti Liberális Pártnak, hogy a parlament alkotmánymódosítás révén erősíti meg a magántulajdon sérthetetlenségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.