Ismét a bíróság előtt a zámolyi romák

Tar Zsuzsanna
2001. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma tanúkihallgatásokkal folytatódik a Fejér Megyei Bíróságon az emberöléssel és garázdasággal vádolt zámolyi romák pere – tudta meg lapunk Végh Lászlótól, a bíróság elnökétől. A múlt év novembere óta tartó szünet után a háromnapos tárgyalás első napján K. Elemért hallgatja meg a bíróság, aki a korábbi tárgyalásokon nem jelent meg, ám az elfogató paranccsal sikerült kézre keríteni. A férfi az 1999 augusztusában Zámolyon történt emberölést megelőző, s azzal összefüggő eseményekről tesz vallomást. A tárgyalás utolsó két napjára mintegy 20 tanút idézett be a bíróság. – Nem lesz jelen az ügy másod-, harmad- és ötödrendű vádlottja, valamint egyik koronatanúja sem – tudtuk meg.A garázdasággal vádolt harmad- és ötödrendű vádlott pedig, a 48 éves H. Ágnes és a 18 éves G. Ibolya jelenleg a kivándorolt zámolyi romák csoportjával Strasbourgban tartózkodik. – Kiadatásukat már korábban kezdeményeztük az Igazságügyi Minisztériumnál, ám döntés ez idáig nem született – közölte Végh László.Időközben szívinfarktusban elhunyt Krasznai Ibolya, az ügy egyik koronatanúja, a zámolyi romák és a helyi roma kisebbségi önkormányzat vezetője, valamint – drogtúladagolásban – D. Magdolna, a másodrendű vádlott.A Monostory Attilánál, a Zámolyban meggyilkolt fiatalember családjának ügyvédjénél jelentkezett szemtanú, aki állítja, hogy a gyilkosságnak társtettese is van – mégpedig a kivándolt romák között –, aki valószínűleg nem lesz jelen a tárgyaláson. A bíróság feltehetően egyelőre nem dönt arról, hogy elrendelje-e az ügyvéd által kezdeményezett pótnyomozást – tudtuk meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.