IT-barát hazai ügyvédek

Tóth Botond
2001. 01. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre a közigazgatás képviselői a KJK-Kerszöv on-line jogtárszolgáltatásának fő felhasználói – hangzott el a cég tegnapi tájékoztatóján. A cégek aránya mindenesetre növekszik az on-line használók között, és a nagyobb ügyvédi irodák is igénybe veszik ezt a szolgáltatást. Bár sok ügyvéd még nem él az on-line adatbázis nyújtotta lehetőséggel, a magyar, lengyel és cseh jogászok mégis kevésbé konzervatívabbak, mint nyugati kollégáik, mivel itt legtöbben a hagyományos közlönyökről rögtön az információtechnológiai alapú (IT) szolgáltatásra álltak át – kihagyva a „fejlődés” köztes fázisait. Mint Ződi Zsolt kiadói igazgató elmondta, egyre népszerűbb az on-line szolgáltatásuk, amelyet az idén ingyenessé tették CD-jogtáruk előfizetői számára. Kimutatásaik szerint adatbázisukból tavaly sokan letöltötték az államháztartási törvény módosítását és a költségvetés szövegét, idén pedig a reklámtörvény módosítása és a Gazdasági Minisztérium gazdaság-fejlesztési célelőirányzatai népszerűek. A cég a Magyar Közlöny alapján állítja össze adatbázisát, és a vállalat vezetői szerint a változások sokkal hamarabb elérhetők, mint ahogy a közlönyöket kézbesítik. A holland Wolters Kluwer kiadó tulajdonában lévő KJK-Kerszöv tavaly 2,3 milliárd forintos árbevétel mellett 500 millió forintos nettó eredményt ért el, és az idén is hasonló megtérülésre számítanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.