Közel háromszáz utórezgést észleltek Indiában a péntek reggeli 7,9-es erősségű földrengés óta. Tegnap hajnalban egy 6,9-es és egy 4,6-os erősségű rezgést is mértek. A 6,9-es erősségű utórezgés epicentruma alig húsz kilométernyire volt a pénteki földregés középpontjától. Az észak-indiai Gudzsarát állam illetékes minisztere a CNN-nek úgy nyilatkozott: 125 ezer emberrel „nem tudunk elszámolni”. A helyi hatóságok úgy vélik, az áldozatok száma meghaladja a 15 ezret, míg a mentésben részt vevő szervezetek 30 ezernél is több halottra számítanak. A CNN szerint csak Ahmedabadban 40-50 sokemeletes épület dőlt össze. Itt 14 ezer embert szállítottak kórházba. A tegnapi, legnagyobb utórengésben összedőlt egy kórház is, amelyben több mint ezer sebesültet ápoltak. A legnagyobb gondot az ivóvíz- és élelmiszerhiány okozza. Emellett sátrakra, takarókra, orvosi műszerekre és gyógyszerre van szükség. A szakemberek súlyos járványoktól tartanak.Magyarország indiai nagykövetségének információi szerint nincs magyar áldozata a földrengésnek. Tegnap délután Indiába érkezett a miskolci speciális mentők három- fős csoportja is Mancs mentőkutyával, valamint a Magyar Összevont Mentőalakulat 12 fővel, 3 kutyával.A hatóságoknak nincs információjuk a falvakról és a külső területekről. Egyelőre azt sem tudják, hogy mekkora volt a pusztulás mértéke, és hány áldozata van a tragédiának. Gudzsarát állam legutóbbi hivatalos adatai szerint eddig a pénteki földrengés 6072 áldozatát találták meg. Ebből 5000 holttestet Budzs városában emeltek ki a romok közül. A svájci keresőkutyás egységek Ahmadabadban tegnap két túlélőt – egy 14 éves fiút és édesanyját – mentettek ki a romok alól. Az indiai hadsereg hegyi mentői tegnap hajnalban Budzsban három túlélőt találtak. A férfiak 36 órát töltöttek a romok alatt. A svájci egység egyik embere szerint a romok alatt akár egy hétig is életben maradhatnak az ottrekedtek, ha van elég levegő. Budzs repülőterén az épületek összedőltek, ám a kifutópálya épségben maradt, így ott tegnap tízpercenként szálltak le a segélyszállító repülők.Svájcból ötven segítő érkezett Indiába. Ausztriából a Vöröskereszt kiküldött egy ivóvízszakértőt, s készültségbe helyezték az ivóvíz készítésére kiképzett különleges egységet is. A Caritas katolikus segélyszervezet szombaton egymillió schillinget adott az áldozatok megsegítésére. A brit kormány 4,4 millió dollár, Németország pedig közel egymillió dollár gyorssegélyt ad. A támogatást felajánló országok között van az USA, Banglades, Hollandia, Norvégia, Japán, Kanada, Ausztrália, Kína, Taiwan, Oroszország, Ukrajna, Törökország, és Franciaország is. II. János Pál pápa megrendülésének adott hangot az indiai tragédia miatt. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke legmélyebb együttérzését fejezte ki az indiai államfőnek, Poul Nielson humanitárius ügyekért is felelős biztos pedig bejelentette, hogy az EU hárommillió eurós segélyt nyújt a mentéshez.
A Puskás Akadémia vezetőedzője magyarázkodik és a VAR-t is szidja
